Zöld kis körhinta forgott az árnyas parkban,
az iskola után gyakran ültünk benne
’s találgattuk naiv képekbe ragadva,
felnőttként a létünk vajon milyen lenne?
Hogy lehetne tudni sejtelmes titkait,
mely a nagykorúságba minket elvezet
( ha kérded, mondják: „majd az élet megtanít”
és fanyalognak: „hidd el, nem nagy élvezet” ).
***
Kopott körhinta áll a gyérülő parkban
( a játszótér már virtuálisra váltott )
nem küzdöttünk ellene, s nem így akartam,
mégis valamiért elfogytak az álmok.
Nem kérdezünk ( a kíváncsiság vénít ) sőt,
tudjuk, a másikunk sokkal nagyobb titok.
Szálló copfoddal becsapod a vén időt,
míg én tereket játszva visszahajlítok
’s az élet körhintájában összebújva
ülünk – a ”cinkosok”, megint – csak te meg én.
’S az ártatlanságunk tojáshéja újra
ott szárad – még óvón – mindkettőnk fenekén.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Schifter Attila
