M. Laurens
BALLADA A HATALMASOKHOZ
(François Villon nyomdokain)
Most, hogy az utcára vetetten élek,
abban bízok, Ki mégsem szolgalélek.
Én is ember lennék, s nem holmi hályog,
mondjátok hát meg: Nektek miért fájok?
Üvöltenék vadul, de félre löknek,
tűrnöm kell némán, mint az ökörnek.
De pofámat tán befognom sem kéne,
ha végre valaki Embernek nézne!
Akkor nem lenne gerincem görbe,
hajlongás nélkül nézhetnék tükörbe,
de mert csak egy nyomorult senki vagyok;
emberi szó helyett, újabb pofont kapok.
Ráadásul ha maradékot lopok: elítélnek,
nyomortól mint betegségtől emígyen félnek.
Talán egyszer-majd a föld alá is vágnak,
és olcsó fejfájukkal betörik pofámat.
Addig is nekik hurrázva tapsolnom kell’ne
mintha agyam helyén dohos szalma lenne.
Tisztelnem kéne a pénz mocskos hatalmát,
ha elém dob néha egy nyáltól rohadt almát?
Ők zsebből zsebbe osztják teremtőjük „hitét”,
nemlétezik égi hatalom, mely nyakukra lép.
Hogy én is emberből lennék? Ugyan ki látja?
Már se fog, se igaz hang nincs a pofámba!
( Pest-Buda 2014. május 15.)
Legutóbbi módosítás: 2014.05.16. @ 11:55 :: M. Laurens
