M. Laurens : A KÉTSZER KETTŐ…

M. Laurens
A KÉTSZER KETTŐ 

Kis szobámban ülök csendben, egyedül,
s a magány dacol velem: leges-legbelül.
Így-hát ülünk ketten, Magam, no-meg Én:
szűkké vált e hely, saját létem peremén.

Múlt lett már a kor – mely oktalan dacol – 
s a harag is régen megfáradt valahol.
Hallgatunk hát ketten, – Önmagam és Én – 
csendben békülünk: én az Öreg, … és a Vén.

Békülünk a múló idővel, sorssal,
a görbülő háttal, mint egy görbe bottal,
és csendben búcsút veszünk sok baráttól,
… végül búcsúzik az ember önmagától.

Így gubbasztok e maradék életen,
hisz nincs már, Ki megfogná reszkető kezem.
Elmúlt rég … vagy nem is létezett talán:
a kétszer kettő józansága hull reám.

Pest-Buda 2014. május 23. 
Legutóbb szerkesztette - M. Laurens
Szerző M. Laurens 208 Írás
Hogy ne legyen titok: a valódi nevem azonos az 1899‚-ben Nagyváradon született közismert kabarészerzőével, akinek számtalan ismert bohózatán nevetünk a mai napig. Az Ő tiszteletére nem használom a Lőrincz Miklós nevet az írásaimnál. Mottó és ars poetica: Építs Templomot Szeretetből, s ne zárd be soha ajtaját a betérő előtt,ki melegségre vágyik! Építsünk Mi Mind Templomot mindazoknak, kik nem képesek önerejükből téglát hordani hozzá! A Szeretet Templomának oltárán mindig égjen a gyertya, mely fennen hirdeti a szeretet dicsőségét az elfásult világban! M. Laurens ( 2004 )