Tálos Csegő : Sebeid

Nyomtatás

Kimeríthetetlen vagy Istenem,

ahányszor kérek újra adsz

és mondom hogy innét már ismerem,

bennem bármerre haladsz.

Nekem nem kell más csak Te Magad,

megpróbál engem e tavasz,

s mint Péter Téged, sírva megtagadsz,

hogy aztán még többet adj.

Mihez adódik hozzá amit adsz?

Hiszen semmim sincs csak pár szó,

s mint Népedet a pusztában megitatsz,

Te a semmiből fakasztó.

Nekem elbeszélnem azt már nem lehet,

ami mögöttem elmaradt,

a jövőt sem, hisz majd eltemet

és végül is csak Te maradsz.

Maradsz zsenge szívem akarása,

mint egymásra borult jelen

és én nem vagyok sebeid Tamása,

beléjük nem nyúl kézfejem.

Nekem azt elbeszélnem nem lehet,

Ki vagy életem csúcsain,

mikor indulok észre sem veszem

sebeidbe csúszó ujjaim.

——————-

Az utolsó három versszak nagyon szép. Az előtte lévők egyfelől erőltetettnek tűnnek, másfelől igen kellemetlen hangzást választottál már eleve a ráütésekkel, amit megfejeltél még egy ilyen zavaró hangzással, hogy (a)cc. Ahol egyáltalán van valami rímszerű, ott sziszeg, cicceg. Hát ilyen egy ima? 

Gondold újra, ezt az írást, kedves Szerző.