Marthi Anna : Háttal egy

A ragyogás felé nézel, kibélel a csend,
szemek múzeumában sétálgat szíved.
Remegve felszálló emlékezést cipelsz,
ráncos két kezedben elhagyott indulat.
Reccsen az ösvény, dús avarnak közén
gőzölög erdőd megérlelt illata. Felsírsz.
Tévútjaid mentén szárad fel a tudat, s
amíg a könnyek csoportokban jönnek,
belőlük verebeket itatsz. Elszalasztod,
te alig vagy fontos, áldozataid is mind
unalmasak. Rád terülnek az éjszakák,
alkonyok kendőrojtja horizontra csap.
Nyűgös holdak bontják ki kontyukat,
szétterítik a birkanyájakat. Sok alvó
gyerekhez érkezik az álom, kiscipőt
kopog egy harkály. Hátadnak dőlve
éretlen mákgubókban gubbasztanak
gondjaid, bennük fekete porszemek,
elrontott pillanataid hiába zörgeted.
 
 

Legutóbbi módosítás: 2014.03.08. @ 21:00 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak