dudás sándor : Fotóz(hatatlan)

 

Úgy nézi őt emlékezetem,

mintha fényképezőgép keresőjén át,

semmit nem tudok erről a gépről,

régi vagy újabb digitális fajta,

nem izgat se típusa, se márkája,

se filmérzékenység, se záridő,

sem a távolság, sem az exponálás

pillanatában megremegő kéz,

csupán a  megörökítés vágya hajt,

csak valóra váltandó igyekezet,

aminek most én adok keretet:

mosolygós, örök apaarc.

Virágzó sárgabarackfa előtt áll,

szőlősorok hátrább, sok éve

kiirtottuk, de lombok szűrik

a fényt, árnyakat tolnak ide-oda,

kivárom a pillanatot, amikor teljes

lesz rajta a Nap arany máza.

A fát nyeste sudaras termőre,

nyáron szánk szélén csorgott le

az érett, ízes, finom sárga lé,

nem kérem: apa, mosolyogj,

kedélye a méheket vonzó virágokhoz

passzolt, magabiztonság sugárzott róla,

mintha örökké tartana az élet,

előhívom a negatívból s kinagyítva, színesben

még hosszú évekig nézegethetem,

mikor már nem lesz ő, mert tudom,

rövid élet adatik neki,

rezzen egy ág – exponáló

mutatóujjam szembesít a lehetetlennel,

de semmi ez, mi eltűnt visszatér,

amíg a fény marad.

 

 

Legutóbb szerkesztette - dudás sándor
Szerző dudás sándor 761 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.