Tóth Zita Emese : G. emlékére

Rozsdaszínű percek öntik körbe

a már el nem jövő holnapokat,

szemed zárva

végtelent álmodik,

ellop magának a menny,

idegen, várva várt hely,

 

nekünk viszont csak gyász-szag marad,

ahogy szorítjuk könnyeink,

mert nem szabad,

most nem lehet 

sírni,

 

ül bennem a semmi,

hogy még valakivel üres-telített lettem,

nincs a mában,

de itt jajong bennem.

 

Hallasz?

Komor világ gyúl a szemekben,

elszenesednek az emlékek,

felgyújtom szívemen térdelő nyugalmat,

most nem szabad,

nem lehet,

hadd égjen porig a fájdalom.

 

Mert érted vacognak emberek,

ahogy gyász vonul fejünk fölé,

és torkunkba költözik a felöklendező sírás,

hogy valaki épp sírt ás,

és holnap belekerül a koporsó.

és az utolsó,

elharapott szavaink…

 

Nagyon fáj. 

Legutóbbi módosítás: 2013.08.19. @ 12:29 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 144 Írás
Életrajz röviden. Ez kötelezően kitöltendő mező.