Irlanda Máté : Kritikus tömeg

Nyomtatás

Szép lehet, ha az éveket számolod

nem az érveket a folytatás ellen.

Olyanná lettem, mint a zengő érc,

vagy a pengő cimbalom: üres.

Már tényleg nincs mit mondanom.

Mert kit érdekel, hogy ébredés helyett,

én reggelente épphogy csak felkelek,

hogy kérni még kérhetek, csak kitől,

ha lassan mindenki kidől 

ebben a végtelen szélmalom harcban,

amit a talponmaradásért folytat

immár hétmilliárd, önmagában szeretnivalón

egyetlen egy, tömegben megvetésre méltó

sáskapéldány? 

Hogy én nem akarok dolgozni, 

hogy én nem megyek a gyárba,

hogy én nem és nem leszek még egy 

droidarcú lárva. Hogy árva

épp nem vagyok, csak nincs már

tiszta, követendő példa.

Hogy az utolsó koloncot elorozza

egy súlyosra hízott, röhögő hiéna?

Ki ért az élethez, ha

helyette mindenki

létezett csak?

És ki olvas, ha már én is címszavakban látok?

Lehetne átok, de mi vagyunk azok: emberek.

Tömeg nélkül szeretnivalón ostoba egyetlenegy.