Marthi Anna : Csapvíz ízű vers

Mit szólnál egy csapvíz ízű vershez?

E képzavarban éjjel konyhában vagyok,

és amíg csapvizemet isszuk: én a kilenc

hónapos, futok, s a budin tovább adom.

Aztán a helyére teszek ezt-aztami

a korai belealvás miatt kint maradt.

Végül ismét monitornak dől két szemem.

Hát nem a víz ilyen? Csak van, cselekszik,

bűze is, íze is kevés, de átlátszóak lesznek

tettei. Addig is míg a hajnalt rám kened,

fölébreszteni dehogy foglak, a közös

ébredésről álmodozz. Mélyen aludj,

úgy pihenjenek apró sejtjeid,

hipnotizáljon a köztudat, bomoljanak

fölös vágyaid. De egyet meghagyunk:

a verset, a póráz nélkülit, nyüszítőt,

sose szűkölőt. Szeretnivaló háziállat,

engedd – nyalja szívedet, és kigömbölyít

reggelre. Ó, alkotóm, lábad elé heverni

milyen lehet?

 

————————————–

 

Anna, sokat változtattál a versen, de nem hiába jeleztem, hogy az a rész, nem kapcsolódik a vershez. Az, hogy most nem wc-t írtál, hanem budit… az semmit nem változtat a „lényegen”. Az írásodnak van egy része, ami pont annyit mond, amennyit én, ő…az olvasó „elér”…- azt is jeleztem tegnap.

Tegyük egy kicsit félre ezt az írást, Anna. Adj időt neki, magadnak…mert így, a sok „csavar”, az ide-oda labirintus, nem mutat utat az olvasónak…hisz ők a legfontosabbak, hogy ők…járják végig, veled…általad …

Hajnal

 

Legutóbbi módosítás: 2013.07.06. @ 01:24 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak