Ráncokat húz
a vén Tisza,
mintha csiklandozná a
törött tükrén lépkedő
vidám napsugár,
s ha megfeszíti izmos hátát,
a fák közül felröppen
egy szomjas kismadár.
Újra tavasztündért hívta
a fáradt természet,
hogy alkotó kezével
fessen a meggyötört földre
tarka-barka képet
és terítsen lábunk elé
illatos, pihe-puha prémet.
El is felejti, hogy
kalandornyian röpke a léte.
Hol haragot, hol mosolyt
karcol az álmos égre.
És addig simogatja
a bokrok és fák
mámortól duzzadt szirmait,
míg elé nem tárják,
tápláló kincseik.
Egy percre felnyögnek
a titkos, fényes áprilisi éjben.
Dermedtségükben béke van,
s nem lapul meg szégyen.
Ám reggelre magukra
kapják a nyugodt zöld gúnyát,
majd boldogan suttogják,
hogy a Teremtő itt járt…
Legutóbbi módosítás: 2013.07.03. @ 11:28 :: Lantos Tímea
