M. Laurens : A SZÁZÉVES TEKNŐS ÉS A GÖRÉNYEK

” A fabulák az embereket oktatják arra, hogy az állatok mennyivel bölcsebbek nálunk.” ( Sen Ky )

 

A SZÁZÉVES TEKNŐS ÉS A GÖRÉNYEK

(tanmese nagyoknak)

Két görény illatos duettet formálva,
fel akart kergetni egy teknőst a fára.
Hogy minek is, azt tán egyikük sem tudta,
görény lelkük „szívjósága” épp ezt súgta.

Százéves teknősünk nemigen futkosott,
?szintén mondva: csak nézett és pislogott.
Pedig próbálkoztak mindenféle „jóval”,
hergeléssel, undormányos görény show-val.


Ám a teknős visszabújt csendes lakába,
rá se hederített kettejük szagára.
– Hadd hőbörögjön kinn a két szagos balga,
addig idebenn egy jót horkolok alva.

A bűz nem zavar, hisz százéves a hormon,
a kortól már étkem sem érzi az orrom.
A fülem hallása is rég el lett hagyva,
az ágyúdörejt se érezném, csak nyalva.

S teknője lágy melegébe kucorodva
ringatózott álma tengerén haladva.
S miközben hullámok közt a vizet falta,
a tenger illatát végre beszívhatta…

A két görény egész éjszaka bökdöste,
tologatta a fa körül körbe-körbe.
Farkukat emelve gyakorta locsoltak,
végül kiszáradva a fa alá rogytak.

A szép napkeltére, végképp kifáradva,
a fa alatt ott ült, két fonnyadó alma.
– Bátor ez a teknős! Nem tudjuk megtörni.
Jártányi erőm sincs tovabűzölögni.

Bólogat a társa, s fejét felemelve,
belenézett két mosolygó teknőc szembe.
– Csak hiszitek! …Nem vagyok én olyan bátor,
csak a térdem hasgat s tériszony is gátol.

Ti viszont ugyancsak kinéztek ostobák,
rátok férne egy mosóteknő… odaát.
Ha pedig máskor piszkálni szeretnétek,
csepp észt szerezzetek, ne csak vitézséget!

***

Mily tanulság vonható le ebből? Hallga: 
„Nem mászik fel senkiért a kő a falra.
Nem azért mert lapít, bátor, avagy gyáva,
hanem csak azért, mert nem nőtt neki lába!”

Pest-Buda, 2012. október 27.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.11.25. @ 15:10 :: M. Laurens
Szerző M. Laurens 223 Írás
Hogy ne legyen titok: a valódi nevem azonos az 1899-ben Nagyváradon született közismert kabarészerzőével, akinek számtalan ismert bohózatán nevetünk a mai napig. Az Ő tiszteletére nem használom a Lőrincz Miklós nevet az írásaimnál. Mottó és ars poetica: Építs Templomot Szeretetből, s ne zárd be soha ajtaját a betérő előtt,ki melegségre vágyik! Építsünk Mi Mind Templomot mindazoknak, kik nem képesek önerejükből téglát hordani hozzá! A Szeretet Templomának oltárán mindig égjen a gyertya, mely fennen hirdeti a szeretet dicsőségét az elfásult világban! M. Laurens ( 2004 )