Csillag Endre : Az esküvő

Ez csak első két menet volt.

 

 

Ádám és Éva egyetértésben és szegénységben, élettársi kapcsolatban éli hétköznapjait, nem messze a nagyvárostól, egy csinos portán. A házban, a kertben, az udvaron példás rend uralkodik. Minden a ház asszonyának és gazdájának keze munkáját dicséri: Ádám keze ügyes. „Úri” kedvében portrét fest, élethű alakot farag fába, ha kell kőbe is. Olyan ötletes és praktikus kerti bútort fabrikál, hogy az IKEA arcára sápad a sárga irigység. Uram bocsá,’ még írogat is az életéről internetes portálokon. Írásai egyszerűek, és nagyon élet szagúak.

Ádám nyugdíjas, aktív idejében esztergályos volt, de semmilyen szerszám nem rí ki a kezéből.

Éva még serényen dolgozik, kevesebb nettóért, mint a minimálbér. Az asszony jobb híján takarítónő. Imádja az ő fitt, belevaló társát. Jókat főz neki, aki az erdélyi ízekért rajong. Szabad idejükben együtt interneteznek, dúl a verseny köztük, kinek gyűlik össze több virtuális Dollárja az online pókeren. Ez az egyetlen luxusuk.

Ádám nem ír többé. Kiábrándult. Mesél viszont az álmairól: nagy havakról, titokzatosan, mégis oly meghitten zúgó fenyvesekről, zord kedvességű, bányász nagyapjáról, a borvízről, szülőföldjéről. Az elbeszélés nyomán Éva látja a fenséges hegyeket, a málnázó barnamedvét, az esztenán meglátogatott kisbojtárt. Ádám kitűnően mesél.

Nincs köztük semmi súrlódás. Éva asszony egyetlen vágya, házasodjanak össze. Karakán, szókimondó, néha nyers élettársának, aki nagyon kedves is tud lenni, nincs kifogása a dolog ellen, hiszen már volt nős, unokái vannak. Arról nem csak ő tehet, hogy első házassága tönkre ment. Megbeszélik, és kitűzik az esküvő napját. Postázzák a meghívókat, megtörténik a helyfoglalás az ünnepi összejövetelre, kimennek a rendelések, szóval folyik az izgatott készülődés.

 

*

 

Ádám a Kormányablak előtt vár a sorára a nagyvárosban.

 – Össze akarnak házasodni? – kérdi a csinos kormánytisztviselő hölgy, és egy kis gunyorosság tükröződik gondosan sminkelt arcán.

– Igen. A születési anyakönyvi kivonatra ezért lenne szükségem – válaszol a nősülendő ügyfél, mint fegyelmezett állampolgár, és leadja hívószámát. Tudja jól, a hivatalokkal nem érdemes kukoricázni. Így hát szó nélkül hagyja az ügyintéző hölgy fintorát. Beadja az iratait: személyazonossági igazolványát, obsitos katonakönyvét, munkakönyvét, nyugdíjas igazolványát. A személyi kivételével a tisztviselő az utóbbiakat visszatolja Ádám kezébe, és az üvegablak becsukása közben még kiszól:

  Tessék figyelni a kijelzőt, utána kell néznem a nevének a komputerben! – Ádám leül. Türelmes. Kisvártatva az ő száma villogva hívja az előbbi ablakhoz.

– Sajnálom, uram. Ön nem szerepel az országos anyakönyvi hivatal bejegyzései között – mondja a kisasszony, némi sajnálkozással a hangjában. Majd rákérdez:

– Hol tetszett születni?

– Erdélyben, kisasszony – válaszol Ádám, ahogy felocsúdik. – De tessék már mondani, nem elegendő a személyim, a munkakönyvemben igazolt negyvenöt éves munkaviszonyom, a magyar néphadseregnél lehúzott két évem?!

– Nem elég, hogy tisztességben felneveltük gyerekeinket, akik már régen diplomások? Nem elég, hogy szavazati jogunkkal mindenkor éltünk, tisztességesen adóztunk, adakoztunk?

 Az sem, hogy egy árva szót sem tudok románul, noha iskolás koromban románnak csúfoltak, mert Romániából toloncoltak ki bennünket családegyesítés címén?!

Igaz, apám jutasi altiszt volt a horthysta hadseregben. Lehet, ez is közrejátszott. Bokszolni is azért tanultam meg, hogy móresre tanítsam a verekedős csúfolódókat. Az csak kellemes hozadék volt, hogy később szép sportsikereket értem el.

– Sajnálom, Ádám bácsi – fogja a hölgy bizalmasabbra a nexust, és tényleg őszinte sajnálat tükröződik az arcán –, de nem tehetek semmit. – Tessék talán a születési helyén illetékes hatóságtól vagy a konzulátuson keresztül kérni a hivatalos okmányt!

 Ádám gondolatai már jó hétszáz kilométerre járnak. Elköszön a kormányablakos hölgytől. Haza buszozik. Évát kéri, mondja le az esküvőt minden meghívottnál, mondja vissza a rendeléseket. Ideje, mert holnapután lenne a nagy esemény. Ő pedig fiatalos harckészséggel autóba ül, indul a szülőfalujába, ahol aztán meg is kapja az iratot ékes román nyelven.

Tudja, hazatérve ezt úgy, ahogy van, nem fogadják el majd tőle. Hiteles fordítás kell, ami időt és pénzt emészt. Azt azonban nem sejti, kálváriája még csak most kezdődik, mert mintha minden összeesküdött volna nászuk ellen.

 

*

 

A hiteles fordítás két hét múlva az Országos Anyakönyvi és Állampolgársági Hivatal asztalán landol, ahol az ügyintézés hivatalos ideje kilencven nap. Évának tehát türelemmel kell még lennie egy kicsit.

Ádám oroszlánként harcol, telefonál, kér, könyörög, káromkodik. Végre megjön a határozat:..”a kérelmező magyar állampolgárságának vélelmezhető fennállása nem tisztázott”…”a hazai anyakönyvezése ügyében indított eljárást, az állampolgársági ténymegállapítás közléséig felfüggesztem”… Indoklás:A rendelkező részben foglaltak szerint és a Ket. 32. § 8. bek….stb.…stb.… döntöttem”.

 

Az nyugdíjas esztergályos nagyon nyomorult magyarnak és magányosnak, mi több, hontalannak érzi magát. Pedig megharcolt magyarságáért. Az egykori bokszoló hatalmas ökle megkékül a szorítástól, körmei a tenyerébe mélyednek, mert nehezére esik „sportszerűnek” maradni. A legszívesebben lekurvázná az ügyintézőt – noha az rá se szolgált erre -, és ablakával, kormányával együtt elküldené a jó édesanyjába. Talán meg is teszi. Tudja azonban, nem ez a megoldás.

– Kitartás, boksz! Ez csak első két menet volt. Fő a sportszerűség!

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 140 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.