*
Agyamban újra csak vágányok csattognak,
nem a sima suhanás nyugtató hangja,
nem a cél felé tartó szerelvény ringja
az álmokat, sínek sírnak, rám fonódnak.
Jegy nélkül utazom, de ez sem érdekel.
Ki és miért büntetne? Nem utas vagyok,
egyetlenegy, utolsó vonatra várok,
tudom, ha megérkezik, engem nem visz el.
Még érezni akartam bőröd illatát.
Veled nézni a messzire-kéklő tengert.
Magunkra húzni a hűs nyári napnyugtát.
Vágytam az ébredő reggelt – majd – az éjjelt,
megélni Veled a csillagok nyugalmát.
Vágytam még élni – a magány öl most embert.
Legutóbbi módosítás: 2012.10.07. @ 20:44 :: Tiszai P Imre