Sosem mondtam, bennem micsoda
?r ült, szorítja torkom a karikagy?r?d.
Talán meg kellene újra szeretnem
téged, kilesni a kisgöncölt meztelen,
gyõztes karodon, a szívverésenkénti
földmozgásokat nyakad hómez?in.
Az én szemeim óriás, lakatlan holdak,
az elhurcolt szeret?k nézhetnek hasonlón.
Gyönyör?bb vagy a vetk?z? ?sznél,
az altató es?dobolásnál gyönyör?bb.
Lehajtott fejjel lépdelsz, mint a b?nösök,
pedig ártatlanabb vagy a nyári fecskéknél,
s védtelenebb, mint egy halálraítélt hangaszál.
Félek, nagyon félek, mint a vadfiúk,
ha simogatást kapnak, s várom a sujtást.
Irgalmatlanul hosszan nézek
utánad, amikor elmész.
