Marthi Anna : Szinkron csúzli

A kezed tud bársonyul?

Szájadban nyelved bólogat.

Visszaadják a szerelmet,

töprengek álmosan.

 

Miért hallom neved, mint

gondolatolvasáskor talált

összecsatolható döbbenet?

Remegő téblábolás vagyok.

 

Szinkron csúzlival a kézben,

önvédelem fáradtságos

kísérletében, a kis érlet mintha

párologna és lenne illata…

 

Rendre megdől az egyedüllét,

mert neveket csacsog a baj,

csak azokét, ahova landol, ha

mégis kitartóan tanulni kész.

 

Addig begyűjt a csend-szokás,

varratokat mímelnek a fák,

ki ne bomoljon, meg ne üssön,

ha holdezüst tálcán koponyás,

 

csontvázak darabjai a csillagok.

Felfal a doh, felfal a gondolat.

Mégis szótlan ég is nevet velem,

csak türelmet injekcióz a gyertya

 

kanócán felperzselt fény, tanít

e sötét a jóra, hintáztat félénk

indulat, amíg elmébe kap a tűz,

élénk jelened ha elengeded, így

 

lépésben marad veled mestered;

mind te, de a bűn nem szerethető,

de szereted-e bűnös magad, hisz

ez tán a feladat, neveld ha hagy.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.06.08. @ 22:57 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak