Marthi Anna : Szelidítőműhely

 

A testiségről szóló elherdált szavaimat belegyömöszölve kötöm meg batyum.

Isten veled! Ha tantrikus szólamok, szerényebb, ha csendben elvonulok.

Miről a szerelem? Nem tehet mást, áldja, szent kötelék itt vers és próza.

Gyűröm erősen homlokom, már ránc-rakott. Fejemet fogom, miért kapom?

Hallgatag félszegen hittem is, hogy háttérben vagyok, és azt lesem, amit

eltanulhatok. Rongyos ég! Paradicsom hold! Fejetlenül fordulnak tények

már szétmállott falak felé, de sivatag közepén lendület. Itt nemrég

állt még a nyár hevéből, tán csak délibáb palota volt. Tornyának ablakából

lecsillapodott szikrák hemzsegtek az éjben. Tudtuk, vagyonunk együttlétek,

feltört keservek, kifolyt bánatok, felsöpört szeszélyek, kukába szórt ideg,

nyugalmas szóváltás, melegre lehelt hideg. Kincsek voltak a tettek, sőt a

leghihetőbb szavakat kísérték el vesztőhely helyett a válaszversig, dalban

ringó kacsalábon, merengés köröket róttunk, és bújt, ki bújtatott, és élt,

ki éltetett. Rendeltetés szerint használtuk az elengedést, a várakozást, és

a meglepetések hópelyhei mindig jókor hulltak ölünkbe. Szerettünk ülni itt

a ködben, rózsaszín szemüveg volt a romantika, de akárhogy körülírtuk is,

a szelídség magas fokán már elkopott a létra, és a szög kiállt. Hát így volt…

Legutóbbi módosítás: 2012.06.08. @ 22:47 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak