Kertész Éva : Sorsok

*

 

Sorsok 2

 

 

Maja és Erzsi minden reggel együtt költik el kávéjukat Maja elegáns konyhájában. Amíg lefő a kávé, Maja kinyitja hetvenhét zárral felszerelt vasrácsát ajtaja előtt, mellyel azok ellen védekezik, akik minden zárat kinyitnak, amelyet igazán akarnak. Aztán átlép Erzsi ajtajáig, és beszól az ajtón, hogy kész a kávé. Nem kiabál, inkább suttog, mert tudja, hogy Erzsi már ott áll az ajtó mögött ugrásra, pontosabban vonszolásra kész állapotban, és jön boldogan, hiszen ez számára a nap fénypontja.

Itt élvezi a kávé zamatát, a besütő Nap ráeső fényét, itt mesélheti el az összes pletykát, amit a bérházban begyűjtött, és itt panaszolja el minden baját, bánatát, amely annyi, de annyi, hogy mostanában ennek az igazán megértő Majának is az idegeire megy.

Ez a két asszony mindenben ellentéte a másiknak, még csak nem is barátnők, de több mint hetven éve egy házban élnek. Ide születtek, itt cseperedtek fel, s ez akkora kötelék, hogy egyszerűen szükségük van egymásra. Maja elegáns, fess, mozgékony idős hölgy, Erzsi pedig elhízott, szétfolyt, fogatlan vénasszony, rettenetesen fájó lábakkal.

Nem barátnők, miközben azok. Társadalmi státuszuk sem hasonlít egymásra, életmódjuk, életfelfogásuk, műveltségük különösen eltérő, mindezzel együtt meg sem tudnának már élni egymás nélkül. A hosszú évtizedek alatt egyetlen alkalommal történt meg velük, hogy hosszabb ideig nem éltek a bérház közös fedele alatt. A háború végén Maja lakhatását más, „kijelölt” helyen határozták meg az akkori hatóságok. Ez még az az időszak volt, amikor elkülönítettek másoktól, gettóba kényszerítettek minden zsidó családot Budapesten, akiket már nem volt idő kiutaztatni az elgázosításhoz. Sokukat kiterelték a Duna partra a keretlegények, majd a Dunába lőtték őket. Nőket, gyerekeket, öregeket. Majáéknak szerencséjük volt. Nem került sor rájuk.

Amikor felszabadulásuk után hazajöttek, Erzsi anyja akkora szeretettel fogadta őket, hogy még az önmaga elől elrejtett babkávéját is elővette, abból kínálta Icát, Maja anyját. Ekkor kezdődött el a reggeli kávézás, igaz, hogy hosszú időre csak pótkávéval. Ma már hagyománnyá vált. Ők ketten folytatják anyáik helyett. Hosszan kavargatják, módjával iszogatják. Az utolsó cseppig. Utána Erzsi hazamegy, Maja bezárkózik, és éli mindenki a saját életét. Napközben már csak Erzsi csönget rá Majára néha valamilyen mondva csinált indokkal, amit ő nagy–nagy önfegyelemmel visel el.

Maja is özvegyasszony, aki a saját nyugdíjával, és elhunyt férje utáni nyugdíjtöredékkel, örökségeivel igazán könnyen élne, ha nem lennének neki is gondjai. De nincs az Istennek az a pénze, amit egy nagymama el ne tudna költeni, ha az unokáiról van szó. Ezért még takarékoskodik is, csakhogy adni tudjon.

Külföldön élő Zsuzsi unokáját csak abban az esetben van módja látni, magához ölelni, ha fizeti az útiköltségeket ide, hozzá, sőt vissza is, de korábban még a tanulmányok megszerzésében is sokat vállalt magára. Sőt a lakhatásban is. Mert a világban mindenhol gondok vannak, s a munkahely mindenhol kevesebb, mint a jelentkező. Most sincs éppen állása a lánynak, s ha a fiú, akivel él nem vállalná fel, lakni, sőt enni sem tudna. Hát ez nem éppen megnyugtató egy olyan nagymama számára, amilyen Maja.

Ráadásul itt a közelében is él egy unokája, a kinn élő Zsuzsi öccse, aki még egyetemre jár egy meglehetősen életképtelen apa háztartásából. Mert az ő egyetlen, rajongott lánya úgy elment a szerelmével, hogy meg sem állt New Yorkig. Ott viszont tudomásul kellett vennie, hogy nem a szólóban érkező magyar vegyészekre várnak. Magukkal vitték Ági kamasz lánykáját is, aki fájdalom, nem éppen az alkalmazkodó fajtából való, minek következtében képtelen kijönni mostohaapjával. Zsuzsi tehát lázadó keserűségében önállósította kinn az életét, sok kellemetlenséget, munkát, keserű élményt szerezve ezzel magának.

Itt felejtette viszont Maja számára érthetetlenül, megbocsáthatatlanul tizenkét éves fiú unokáját, aki nehezen ocsúdott fel a megrendülésből. Ha egyáltalán lehetséges ebből felocsúdni. A kisfiú, aki eddig abban a biztos tudatban élt, hogy anyja számára ő és a nővére a legfontosabb a világon, és egyik pillanatról a másikra kiderül, hogy ez hazugság, ámítás, csalás volt, az nehezen tér magához a bódulatból. Maja eleinte naponta az iskola előtt, később otthonában várta a fiút, és övé volt minden perce, minden gondolata. Vele töltötte minden idejét. Szerette, nevelte, táplálta és próbálta pótolni anyját, ami természetesen lehetetlen. Azóta is ezt teszi, a fiú pedig megsokszorozva rajongja, szereti, óvja.

Majának tehát megvan a maga gondja, de ez az ő baja, nem tartozik másra, nem is traktálja vele Erzsit, és nem kínálja fel a bérháznak csámcsogásra. Ő csak csendesen oszt, szoroz, hogy mindenre jusson, mindenki megkapja a legszükségesebbet, s örül, hogy minderre van lehetősége.

 

 

 

*

 

 

Erzsi története korántsem hasonlít Majáéra, sem senkiére, ő ugyan úgy érzi, hogy az egész világ az ő vállára telepedett, s noha a világgal is baj van sokak szerint, elfelejti meggondolni, hogy mit követett ő el maguk ellen.

Mert bizony Erzsi felnevelt két olyan gyereket, akiknek eddigi élete meglehetősen sikertelen. Ötven és negyvenhat éves csemetéi még mindig az ő nyakán élnek, nála laknak, ő eteti őket, s ha ő nem lenne, már rég az utcán tengődnének. Ezt el kellene ismernie szegény fejének. Mindenért nem lehet a társadalmat hibáztatni. Mindig mindent erőn felül megadott nekik, ugyanakkor nem támasztott feléjük követelményeket, nem alakított ki bennük kellő kötelességtudatot, s felnőttként mindig a könnyebb utat választják.

Mellesleg ebben a házban ő az egyetlen, aki nem vette meg a lakását még a férje életében, nála nincs fürdőszoba kialakítva, és az ő gázát kötötték ki még a tél elején, mert tartósan adós maradt a törlesztéssel. Arról már ne is szóljunk, hogy nem festtettek lakást legalább harminc éve, s hogy a berendezés is ennek megfelelő. Maja, aki őszintén aggódik érte, szünet nélkül ösztökéli,

— A lakbért fizesd ki először Erzsi, és a villanyt, mert ha ezt nem teszed, kiraknak  belőle, és fűteni sem tudsz áram nélkül!

Meg is teszi természetesen, de a nyugdíj csak nyolcvanezer forint, s ezzel a két tétellel el is költi az egészet, mert mindennel tartozik már, mindenért büntetést fizet. A gyerekekből meg igen nehéz pénzt kicsiholni.

Mert Öcsike minimálbérből él, dohányzik, és tizenkét órában dolgozik ugyan egy kereskedelmi láncolatnak, ahol mutatós és tartalmas szendvicseket, vendégtálakat készítenek, de csak minimálbért fizetnek. Ha sikerül húsz ezer forintot elrimánkodni tőle, az nagy esemény. Jobban fizető állás után azonban nem néz.

Erzsike pedig takarít kiajánlott helyeken, szintén minimál béren, de harmincezer  forintot már eleve nem kap kézhez, mert bírói letiltása van. Ezt a pénzt hivatalból átutalják az OTP–be, ahol korábban dolgozott, és nagyon jól keresett, de hozzányúlt ahhoz a pénzhez, amely nem volt az övé.

Igaz, hogy korábban sem nagyon adott haza az anyjának, mert úgy belemerült a gépes játékokba, hogy ráment a becsület. Most aztán se pénz, se munka, se játék.

Erzsike tehát egy életre ellehetetlenítette magát, nincs és nem is lesz erkölcsi bizonyítványa többé. A’ nélkül pedig még takarítónő sem lehet. Már le is szürkült, lekopott, elhasznált külseje szívszomorító.

A két drága gyermek tehát nem ad haza annyit, amennyiből naponta ebédet lehetne készíteni számukra. Pedig az ő konyhájukban már egyébként sem lehet főzni, mert gáz sincs. Kikötötték ugyanis. Amikor tehát Erzsi — egyre ritkábban — főzni akar, megkéri Maját, hogy engedje be a konyhájába. Amit Maja természetesen megenged, de magában lázong, mert valahol az ízlése, a finnyássága tiltakozik az ellen, hogy közös konyhában dolgozzék bárkivel. De, ha Erzsi nem főz napokig, ő főz egy hatalmas adag rakott krumplit, kivesz belőle magának egy kicsit, a többit odaadja ennek a szerencsétlennek.

Csakhogy ennek a szerencsétlennek a mosógépe is tönkrement, amit természetesen meg sem tud javíttatni, minek következtében a szennyesét is ide hordja, amitől szintén vonakodik Maja, de nincs mit tenni. És hoz ennek a piszok nőnek a patikából fájdalomcsillapítót is, hogy tudjon járni, de nem veszi el a pénzt érte, mert tudja, hogy holnap ugyanazt kölcsön kéri tőle, hiszen egy vasa sincs. Erről a házban magától értetődően hallgat Maja.

A világért sem alázná meg Erzsit azzal, hogy kiszolgáltatja másoknak. Közben kínozza a gondolat, mely szerint az mind semmi, ami ezzel a hármassal történik, mert a java csak ezután jön. Mert ezek úgy száguldanak a tragédia felé, mint egy pilóta nélküli repülő. Ezért ennyire szánalmas Erzsi, mert ő tudja, mert tisztában van vele, s retteg, hogy mi lesz az övéivel, ha már nem lesz közöttük. Pontosabban, ha nem lesz az a nyavalyás nyolcvanezret érő nyugdíja, ami megmenti őket az utcára kerüléstől.

 

 

2012–05–26

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 95 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.