Seres László : Múltunk

Sodródunk árral

szembeszéllel

visszaver a szív

kifut a vér

magunkra hagytak

s szétgurult tallérködben

már csak holtak beszélnek

foguk közt

megcsontosodik a csend

– múltunkat rögzíti így elménk –

s mi szégyelljük

mint a lopott kincset

mintha újszülöttek lennénk

Legutóbbi módosítás: 2012.05.30. @ 18:00 :: Seres László

Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.