Szilágyi Hajni - Lumen : Se

 

ágak közt halkulnak

a tegnapot meghajlító bús szelek,

az éjszaka és nappal közt

a tejút csak elképzelt híd.

Kizuhanva egy megálmodott

színes örvényből, mint vadat kereső,

éhes sólyom, beléd kapaszkodom.

Tüdőm kitágul, lélegzetemhez

formállak, a világot

vetkezem köréd, széthullott
tollaimból a Hiány gyermeke

fészket ágyaz az alkony ölén.

 

Melléd ülök.

Hallgatsz, hallgatlak.

Betűk közé rajzolom

törékeny csendjeimet.

Neked nem hazudhatok,

csak magam ellen élhetek,

szavak közt lélegzem…

a versekből kizuhant

 reményt keresem.

 

Felettünk csöndesen sír az éj,

árnyékunk meredek falakon kúszik.

Húsomat rágja a gondolat,

követsz, ölelsz

ziháló szívem befele fordítom,

arcomat torz sóhajok

rajzolják át a tükörben.

ünnepek, hétköznapok …

az idő összefolyik mögöttem,

messze járok már álmaimtól.

 

Melléd ülök.

Hallgatsz, hallgatlak.

Világon túli mélységekben

sírnak a szavak,

gondolatjelek közé

boldogságot dadog a szív.

De a vers szétszóródik,

hallgatásba fészkeli magát.

 

Sejtjeinket körbefonja

a megáradt hajnal.

Más idők, más világok

riadt lelkei lebegnek felettünk,

hús-vér árnyak kucorodnak

a sehol-föld hideg tenyerén.

Körülöttünk néma folyómedrek

tágulnak, mélyülnek,

égre lombosodó fákra

szomorodik a reggeli fény.

 

Melléd ülök.

Hallgatsz, hallgatlak.

Neked nem hazudhatok…

Látod, ma sem lesz feltámadás,

se holnap, se holnapután,

se kereszt, se menet, se vers,

csak az éjszaka vásznára

szögelt napfogyatkozás.

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"