Szilágyi Hajni - Lumen : KőHideg

( víz alatti szoborpark Mexikóban )

 

 

 

 

Színes gyöngyöket főzött, s közben észre sem vette, hogy a nap helyet cserélt a holddal, hogy minden amit addig ölelt, szeretett, vigyázott, egy pillanat alatt az égre szökött riadtan. A jelen medret vájt magának, majd kíméletlenül zuhogni kezdett benne az ébredő tudat… – mintha őt látta volna, ahogy fáradtan átsétál a világ túloldalára. Apró kezeiből kigurultak a gyöngyök. Nem! Nem! – kiabálni akart, tépni, szaggatni, de hangja elcsuklott. összeszorította szemét. Szemhéja alatt gömbölyű, sós esőcseppek gyűltek. Fals dallamokat játszott kint a szél. Négy fal közé zuhant a csend. Nem kérdezett, nem kérdezték.

A kifeszített idő láthatatlan lepkehálót szőtt a világ köré, mert a remény hal meg utoljára. Szemét újból lehunyta, és némán hallgatta, ahogy a rögök sikoltva zuhannak a szívéig. Hegyek, gödrök, fekete-fehér villanások, elmosódó arc, egy ígéret, egy utolsó mosoly. Ordított a hang belülről – Sírj! áss! Temess! Hazudtak neki, hisz nincsenek is szárnyak, se angyalok. Nincsenek utak, csak falak. és az a lebegő csendkívüli érzés, s valami felhőkbe kapaszkodó álom, és az a mindörökké fájás, meg a sűrű hiány, és egy összefércelt múlt.

Alvad a fény a hasadó horizont peremén, a mocskos arcú idő falja az utolsó reményt. Alatta a mélyben könny nélküli szobrok áznak a túlVilág szélén. Egy év, két év, száz év. Hideg magány. Törhetetlen, mint a gránit. Repedezett arcukat benőtte a mélykékben hullámzó idő. érinthetetlenek. Csupaszok. Itt semmi nem öregszik.

Az éjszaka hideg verem, a nappal sivatagi képzelet, határtól határig fodrozódik a szél, s csak egy eltévedt fény vetkezi magáról a túlhordott éveket. Odakint az est botorkál, orgonaillatot hajtogat a levegőben. á, még nincs csillaghullás, csak egy újabb tavasz kínlódja hajtásait. Odabent megrepedt csend szivárog. Lassú tágulás, émelygő lázadás, komponált zaj, toroktól szívig tartó sírás. Kezében kagylóba zárt gyöngyök. Vár. Már nem kérdez, nem kérdezik. Végtelen, megrendezett látomás, hol nincs közönség, se taps, se vigadalom, csak kőhideg szobrok. Arctalan zuhanás. őrjítő futamok egy zongorán… és újabb zuhanás. Hajnali dráma egy felvonásban, – a májusi nap alatt dühöngve lángolnak a hidak …

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"