Dezső Márton : A teremtés másfél napja

Rámnéz, tapsol: hegyei 
völgyek ölére d?lnek, 
a szélbe es?felh?ket
ereszt, vízválasztó Napot.
Fennsík, mondja és bólogatok.  

Eloldja bokám, nem tart semmi,

(érint?irányban elperegni)

recsegésre ébredek. Éonok teltek,

de fogalmam sincs mennyi.

 

Lenyúl, megrázza ágait: s a kócos

bohócok hátukra potyognak,

imbolyogva, két lábon totyognak

minden visítással közelebb a szóhoz.

Látod? Majdnem emberek.

Szegénykék, mondja és nevet.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Dezső Márton