Vajúdó sötétség a semmi horizontján.
Fordul a Nőm s vele a világ.
Krátertest öblén bolyhos fény vibrál.
A vágy mozdulatlan.
Félálomban keres az ujjam,
a megtorpant csend
Schumann szonátát orgonál.
Aláhullnak illatok, színek, ízek.
Gyűrt vászonpartokra
bíborvöröset fest a lüktető tengerár.
Csontfehér a test,
pórusain a fénycsodát teremt,
kitakarja magát,megérint,
simogat, mint a varázsló
s mennyei lángra gyújt.
Fenn hóhalmokat, lenn nyíló rózsát,
égő kagylót formáz körbefonó
ringó kontúrodból, hogy beleremegsz.
Ölelkező árnyak vagyunk.
Négy kéz, négy láb
leomló redőnybordákrései közt
megles a hajnal,
mikor újra meghalunk.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.19. @ 16:40 :: Seres László
