Seres László : Őlelkező árnyak

 

Vajúdó sötétség a semmi horizontján.

Fordul a Nőm s vele a világ.

Krátertest öblén bolyhos fény vibrál.

A vágy mozdulatlan.

Félálomban keres az ujjam,

a megtorpant csend

Schumann szonátát orgonál.

Aláhullnak illatok, színek, ízek.

Gyűrt vászonpartokra 

bíborvöröset fest a lüktető tengerár.

Csontfehér a test,

pórusain a fénycsodát teremt,

kitakarja magát,megérint,

simogat,  mint a varázsló

s mennyei lángra gyújt.

Fenn hóhalmokat, lenn nyíló rózsát, 

égő kagylót formáz körbefonó

ringó kontúrodból, hogy beleremegsz.

Ölelkező árnyak vagyunk.

Négy kéz, négy láb

leomló redőnybordákrései közt

megles a hajnal,

mikor újra meghalunk.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.04.19. @ 16:40 :: Seres László

Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.