Marthi Anna : otthoníj

 

Otthon-tisztáson szó lengedez;

helyére billen a hintaszék.

Kézen fogva vezetlek oda,

hol indiánlányok térdelnek,

és arcuk mossák víztükörben.

Meztelen testük barna tegez,

nyílvesszők csigolyakelyhéből

égi rend fodrozódik álommá.

Rémületből lesz révület.

 

Páncél nélkül fénylő testeden –

 

harmónia. Beléd ivódik

 

e táj. Kiengeszteled a bút.

A forma hajlik a lélek áldoz.

Legutóbbi módosítás: 2012.02.05. @ 13:46 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak