Marthi Anna : Ösvény költő

Az esendőség lassított felvételén

– szamuráj kard óvatosan,

mint selyem, úgy érint levegőt –

átsuhanó e holtidő.

Parázs-szemeink összefűződnek.

Tudatszemcsék.

Milyen vékony üvegfala a térnek,

bombaként mutatja felénk

gyűrűsujját a világ rendje.

Nem írok a kaszásról,

mert jógaszék üres párnáján

ölében ringat.

Képletesen – feledjük

a várakozást,

és nyitva tartjuk az égi utat.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.02.12. @ 13:27 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1351 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak