Hájas Csilla : Ha én rendes kislány lennék

2012.02.13. Hájas Csilla Humor 0
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

Ha én rendes kislány lennék, akkor minden este kipucolnám a csizmámat, kivasalnám a ruháimat, szépen összet?rve tenném a szék karfájára, hogy reggel, mikor kinyitom azt a két nagy málé szememet, amivel a világra csodálkozok kéken, akkor ne kelljen el?ször is a káromkodásaim b? szótárából választani egy kacskaringósat, hogy hol a rohadt életben huzakodtam le el?z? este? ââ?â?¬, hanem szépen kulturáltan, n?iesen, és ami a legfontosabb némán felöltöznék egy-kett?, és mehetnék a dolgomra, vizsgázni, vagy éppen ami esedékes.

Ha én rendes kislány lennék, akkor minden vizsgára tanulnék már év közben és nem csak el?tte lév? délután néznék bele a könyvbe, hogy ez itt mi a fasz, és az ott mi a fasz? ââ?â?¬ Elnézést kérek a vulgaritásért, vizsgaid?szakban valahogy kikopnak a szókincsemb?l a szép szavak. Már csak a kevésbé szépek maradnak, és ha az ember szeret beszélni, akkor abból gazdálkodik, ami van. Csak arra figyelek oda nagyon er?sen, nehogy a húgom el?tt is így beszéljek, mert apáéktól lehet, hogy még egy sallert is kapnék.

Ha én rendes kislány lennék, akkor a teend?imet nem hagynám mindig az utolsó pillanatra, hanem szépen megcsinálnám, ahogy illik, és nem idegbajoskodnék az utolsó pillanatokban, mert egyszer Názárovicsnál is betelik a pohár, és akkor mehetek világgá.

Ha én rendes kislány lennék, akkor szépen beszélnék mindenkivel, ahogy egy kulturált n?höz az méltó, és nem úgy, hogy a szóhasználatomat egy kondás is megirigyelhetné. Mert az egyáltalán nem méltó.

Ha én rendes kislány lennék, akkor mindig id?ben kitakarítanék, és nem várnám meg, míg Názárovics rám förmed, hogy nem szúrja a szememet a kosz? ââ?â?¬ És erre nem az a helyes válasz, hogy nem. És önként takarítanék és dalolva, és f?ként alaposan és nem csak összecsapva, mint ahogy az rám olyannyira jellemz?.

Ha én rendes kislány lennék, akkor odafigyelnék arra, hogy mindig kedves legyek, és n?ies, és udvarias, és nem egy paraszt állat, mint aki olyan sokszor vagyok, Názárovics nevezet? kebelbarátosném állításai szerint.

Ha én rendes kislány lennék, akkor a macskákat rendeltetésszer?en használnám, simogatásra, meg ilyenek, és nem törölném fel vele a padlót, mert a macskának fáj, ahogy azt a húgom a múltkor megjegyezte.

Ha én rendes kislány lennék, akkor nem csavarnám a húgom orrát, amikor keze-lába el van foglalva, és még védekezni sem tud. Legalább az egyik kezét kiszabadítanám. És nem zabálnám fel el?le a csokit, kekszet, stb, mert nem illik. Ez az egyik, a másik meg, hogy az embernek így is öt kilóval kevesebbet állítok a testsúlyommal kapcsolatban, mert olyan rossz azt kimondani, hogy százharminckilóvagyok egy szuszra.

Ha én rendes kislány lennék, akkor csak egy pár csizmát követelnék magamnak télre és nem hatot, mert másnak is annyi van. És különben is, mire az embernek hat, mikor csak két darab lába van? Megszámoltam. Nekem kett? van. És ellen?rzésképpen a Názárovicsét is megszámoltam. Neki is kett? van. Ebb?l kifolyólag a példát helyesnek ítélem, továbbá a levezetését teljesen helytállónak.

 

Ha én rendes kislány lennék, hjaaaj, ha én rendes kislány lennék…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.02.13. @ 10:25 :: Hájas Csilla
Szerző Hájas Csilla 29 Írás
Hájas Csilla vagyok, a határon túli magyarsághoz tartozom, jelenleg Kárpátalján élek. Bemutatkozni sosem szerettem. Vallom azt, hogy az első benyomás sokat nyom a latba. És az ekkor keletkező véleményeket, később nagyon nehéz kiradírozni. Bemutatkozni felelősség, és én mindig is egy gyáva alak voltam. Családügyileg ott állok, ahol a part szakad. Édesapám festőművész, az anyám szobrász, én meg nem értek egyikhez sem. Amihez nagyon értek, hogy milyen módon lehetne még több hülyeséget csepegtetni a hatéves húgom fejébe, de nem hinném, hogy ez olyan nagy büszkélkedni való, mert ritkán vagyok megdicsérve érte. Húsz éves vagyok, a húszévesek minden bajával, és örömével, ujjongásával, kudarcaival és sikereivel, csalódásaival és élményeivel, reményeivel és bizakodásával együtt. El nem cserélném az életem senkiével. Harmadéves bölcsészhallgató vagyok, egyszerre két szakkal a nyakamban, amit már keservesen bánok, de a világért sem hagynám egyiket sem. Hogyisne, mikor ennyi verítékembe került idáig eljutni? És mikor már több van mögöttem mint előttem? Ezekkel szoktam magam vigasztalni, mikor szorul a nyakamon a hurok és vizsgaidőszakban döglőfélben van a diákféle, közöttük én is. Szerelmes is vagyok, ez a legjobb dolog a világon, a párom egy nagyszerű férfi, és ezt a tényt alátámassza az a körülmény is, hogy már két éve nyomorgatjuk egymást, maradandó sérülések nélkül. Szeret engem, na. Néha én sem hiszem el, hogy ilyen is van. Elvisel az összes hibámmal együtt, amikor hisztizek, amikor rám tör valami bolondéria, és nem akar múlni, akkor is szeret, amikor reggel nyűgös vagyok, amikor tiszta vizes minden a fürdőszobában utánam, amikor éjszaka beszélek álmomban, amikor nincs kedvem semmihez, amikor odaégetem a tejfeles csirkét, (amit nálam jobban senki sem tud, mármint odaégetni), amikor kötekedős hangulatom van, amikor kiabálok, amikor gonosz vagyok, amikor nem érdekel semmi és senki csak én, amikor idegesítő vagyok, amikor csúnyán beszélek, amikor türelmetlen vagyok, amikor utálom az emberiséget, amikor beképzelt vagyok, amikor lenézek mindenkit, amikor azt hiszem, hogy parancsolgathatok bárkinek, amikor irigy vagyok, amikor cseppet sem nőies. Azt hiszem, mindezek ellenére szeret. Bolond is vagyok, mert szerintem ebből kell egy csipetnyi mindenkinek. Szeretek feltűnő lenni, betegség, de nem találom az ellenszerét. Szeretek hangosan nevetni, mezítláb szaladni, szeretem a selymet, a fát, az ezüstöt, a lovakat, a frissen nyírt fű illatát, a színeket, mert színes vagyok magam is. Szeretem a szelet, a cseresznyét, a vizet, a kéket, a felhőket, a vadgesztenye illatát. Szeretem a Jóbarátokat, Agatha Christie-t, a meglepetéseket, az állatokat. Fontos számomra a család, még akkor is, ha a novelláimból minden leszűrhető, csak ez nem. A humort használom arra, hogy valami jobbá váljon ezen a világon. Mindent összevetve, boldog vagyok. Imádok élni!