Yvettke bevágódott az utastérbe, sosem tudjuk meg pontosan, hogyan volt képes a repülőgép belsejéhez viszonyítva függőleges testhelyzetben maradni. Talán speciális rögzítőhullámokat kibocsájtó, csini ruhája tartotta meg, miközben a gép orra bukva zuhant lefelé. Az utasok egy része szundikált, a többiek gyönyörködtek a felkavaró élmény adta zuhatagos látványban.
– Üdvözlök mindenkit! Apró malőr történt, a pilótánk kómába esett, előfordul néha vele. Ez a negyvenkilencedik kényszerleszállásunk, de ma Körkörös lett. Másodkapitányunk, akiről mindenki tudja, hogy parancsnoka követésben élen mászkál, amint észlelte, gombokon zongorázó segéd személyünk elkómulását, azonnal követte. Ilyenek ezek a betanított, pilótafülkében bambuló szükségletek. Mimivel a betegszobára cibáltuk őket, most a gépet a robotpilóta vezeti. Akarom mondani, elfelejtettem szólni Susannának, hogy kapcsolja be. Egy pillanat, lekommunikálom! Susanna, menj be a lógós egyenruhások kabinjába, ott elől az orrban! Igen a pilótákról beszélek. Ja kincsem, örülök, hogy észrevetted, éppen zuhanunk és robotpilótára kellene állítani a gépet. Hogy nem tudod? Nem baj csillagom majd elmagyarázom. Bejutottál? Ülj le szépen, a pilóta nevű, egyenruhás – nem katona, ne keverd -, székébe! Mit látsz magad előtt?
– Gyönyörű, suhogó felhőket!
– Nem úgy értem drágaságom, nézz le!
– Így, most a térdeimet látom…
– Kicsit feljebb?
– Egy bazi nagy kart. Igen teljesen olyan, mint a baseball ütő!
– Tedd oda a kezed! Két arasszal jobbra, találsz egy gombot.
– Bocsika, itt legalább ötezer gomb van és egy csomó kijelző…
– Nem baj, két araszra van egy gomb, amire az van írva, sebesség. Ne nyomd meg, fölötte van egy kijelző, mit mutat?
-Igen értem… Hogy repül kifelé a mutató!
– Azt jelenti, egy kicsit túlléptük a sebességet. Nyolc gombbal feljebb, számoljad!
– Egy, kettő, három, négy, öt, hat…
– Segítek, hét, nyolc…Megvan? Az „unaloműző sakkparti” gomb mellett találod a “robotpilóta” feliratút. Jó erőset nyekkents rá! Cuki! Hölgyeim és uraim, most már elárulhatom, a robotpilóta teszi a dolgát! Két kérésem van még, Susanna! A középső baseball ütő mellett, közvetlen, egy „üzemanyag” feliratú kijelző is van, olvasd le, hogy állunk! Mondjad!
– 0,0000000000000001.
– Ez egy kicsit kevés. Majd beszerzek az utasoktól, biztosan van konzervatív felfogású, benzines öngyújtót használó. Vészhelyzetben tökéletesen helyettesíti a kerozint és repkedhetünk, ha akarunk három napot is. A másik kérésem Susanna, nehezebb. Láttál már repülőgépet kívülről? Ugye láttál! Egy stilizált repülőgép rajzot keress. Nem emlékszem pontosan, hol van, de ha megtaláltad, szólj!
– Yvettkém, baj van, itt nincsenek rajzok kiplakátozva…
– Nem úgy angyalom, a műszerfalon, a sok gomb között.
– Á! Na nekilátok, azt mondja hogy piff, paff, puff…Nem találom…Ühüm, na végre megvan!
– Mit látsz?
– Sose jöttem volna rá, hogy repülő, ha nem vagyok szakember, teljesen meg van dőlve, az orrával függőlegesen patymagol lefelé.
– Szóval még mindig zuhanunk kedves?
– Azt hiszem…
– Hölgyeim és uraim, gyönyörködjenek a tájban! Azt szeretném kérdezni, van-e önök között, a benzines öngyújtósok mellett, pilóta? Ha igen, kérem jelentkezzen!
Igen látom, maguk négyen. Az előző zuhanásunkkor tizenhat pilótánk volt, de valahogy megoldjuk ennyivel is. Mondja egyeske, mennyi repülési tapasztalata van és milyen gépen?
– Tizenhat órányi kisztihand, saját kétmotoros gépemen.
– Szuper! – csacsogta Yvett, a sikoltozást épp elkezdő utasokra. Valami késleltetett reakció kapcsán, eddig csak bájologtak. Yvettke, szárcsává változott – az összes visongást túlharsogva – belevisított az utastérbe.
– Aki megnyekken, szálljon ki most!
Ettől ismét bababájjal mosolyogtak rá.
– Ketteském – igazította a gravitáció másságától hajszálait – maga mivel és mennyit?
– Vitorlázó repülővel, kisasszony és sok ezer órát.
– Csodálatos, mindenki tapsoljon!
Az utasok ujjongtak és nézegették a háztetőket, mert már az emberek mozgása is jól kivehető volt.
– Mondja hármaskám, maga mivel tud előrukkolni?
– Jelentem, fő-utaskísérőnő…
– Ne fokozzon le, maga marha! Stewardess, megértette?
– Igen kérem, kezét csókolom, motoros sárkányrepülő járművel szelem a levegőt, már két teljes hete. Milyen szépen vakarja a fejét ott lent, ha jól látom a polgármester!
– Igen és maga négyes?
– Én motor nélküli sárkányrepülővel szabdalom a felhőket.
– Jól van, maga motoros és a vitorlázó fáradjanak a pilótafülkébe és oldják meg a helyzetet!
– Ahogy parancsolja kisasszony.
Az antigravitációs Yvettke hatására, nem a gép végébe, hanem az utasfülkébe zuhantak be. Odatapadtak a két lusta munkaerőnek fenntartott székekbe és a gép nyerített egyet, mikor szabályos hiperbola mélypontjából visszafordulva, az egyik háztető hasikáját diszkréten végigvakarta, meredek emelkedőbe kezdett.
– Nos, kedves hölgyeim és uraim, lehet kezdeni a szundi-bundit, beszélgetést és további gyönyörködést! Előbb, talán néhány gyűszűnyi üzemanyagot gyűjtenék még.
Yvettke, egy mini pálinkás pohárba beszedte a termést, majd teljes negyedórára eltűnt. Valami történhetett, mert a korábbról jól ismert érzés megismétlődött. A felhőkből kilépve, ismét ferdén látták a világot. A gép orra bukva zuhant lefelé. Yvettke betoppant és miután a feledékeny Micikével ismét lekommunikálta a robotpilótára állítást, függőleges zuhanó helyzetre, angyali nyugalommal kérte meg sárkányrepülő 1 és sárkányrepülő 2-t.
– Fáradjanak a pilótafülkébe, úgy látszik a helyzet valamiért megismétlődött.
Azok boldogan vették át, a stewardesseknek asszisztálók, jellegtelen szerepét, de mikor pár perc múlva újra zuhanni kezdett a gép, már Yvettke nyugalma is megtörött. Berontott az utastérbe.
– Ne mondják nekem, hogy nincs még itt repülési szakértő! Ezek is kómásították magukat, valami lehet abban a fülkében, vagy egyszerűen túlzott kötelességtudattal, a legnagyobb sapkájút követik, valami fene nagy alázattal. Igen? Senki, sehol semmi?
– Ja!
– Mondja uram!
– Én kérem, a műrepülésben nagyon otthon vagyok.
– Na de, miért nem szólt korábban?
– Repülőgép modellezéssel foglalkozom….
– Kiváló! Egy nagy tapsot az úrnak!
Yvettke felderített mindenkit, majd megfogta és belökte az illetőt a pilótafülkébe. Hogy még egyszer ilyen gikszer ne történhessen, ami ide-oda rohangálásra készteti,
ő jobbról, Micike balról szurkálták egy tűvel, hogy kómába ne essen.
A gép tökéletesen landolt, Micikéék kiléptek, bezárták maguk mögött az ajtót. Valami történhetett, mert a pilótafülke és az utastérbe nyíló ajtó is beragadt, ezért nem tudták közölni a jó hírt. Újdonsült pilótájuk, még nem volt annyira járatos, hogy a belső kommunikációs rendszert is kezelni tudja. Természetesen, az utasok nem vették észre a leszállást, tökéletes landolások esetén ez gyakran előfordul. Kintről nem tudták mire vélni a dolgot és éppen fel akarták robbantani a gépet, mikor a modellező megtalálta az izét.
– Hülye pilóta, blokkoltad az ajtókat! Itt nyomd meg! – segített Yvettke.
Ekkor kivágódott a pilótafülke és az utastér ajtaja is. A két, immár valóban nagyon mérges légikisasszony berobogott és az utasok képébe ordította.
– Nyomás lefelé, szuszák népség! Végigaludták az utat mi? Ha valakinek van kedve, lent szólhat, hogy van pár átmeneti kómásunk. A fene, ezek a sapkások hogy jönnek kifele… Úgy látszik, csak a repülés idejére tartott az egész. Na mars lefelé!
Legutóbbi módosítás: 2012.02.24. @ 18:41 :: Boér Péter Pál
