Bereczki Gizella - Libra : Az öngondoskodó

*

 

Mári néni botja mélyen belesüppedt a frissen leszórt homokba. Erre nem számított. Egyensúlyát helyrebillentve nézett szét a sátorban, majd a megfelelő sarkot kiszemelve odabicegett. Nem zavarta, hogy a vendégsereg még a fiús ház kapujában áll, s a vőfély épp most ért vőlegénykikérő mondókája végére:

 

„… Ma hajnalban, alighogy ránk virradt a reggel

Összegyülekeztünk szép számos sereggel

Jöttünk megkeresni a mi Péterünket

Házigazdánk nagy tiszteletére.”

 

Látott, hallott már eleget élete során, sőt a nagy lakodalmak utáni civakodásoknak is gyakran volt tanúja.

Szépen megterítettek legeltette szemét a keményített hófehér abroszokon és a nyár végi színes virágokon.  Porczióék tehetős emberek, százötven vendéget hívtak a fiuk lakodalmába. A kapu előtt tolongókat kerülgetve úgy vélte, el is jöttek annyian.

No de! Kissék egyszem szép lánya sem üres kézzel lép ebbe a frigybe, a potom pénzért felvásárolt, mára többszörösét érő földek, míg él biztosítják a jó anyagi hátteret.

Őt előre engedték, ahol nem, ott görbe botjával tört utat, megkocogtatva a figyelmetlenek bokáját. Kiterjedt rokonsága, unokatestvérsége lévén alig volt a faluban lakodalom, ahová nem hívták. Így rutinosan, gyakorlatiasan helyezkedett el, mielőtt bárki megelőzte. Elég közel az ifjú párhoz, hogy az elsők között szolgálják fel az asztalánál a vacsorát, és elég távol ahhoz, hogy a sok szaladgáló, rokonságból verbuválódott ügyetlen pincér ne öntse nyakon a ki-kilöttyenő csigalevessel.

Hamar megteltek a lócasorok, jó hangulatot hozott a lányos háztól és a templomból a násznép. A zenészek nem pihentek egy percet sem, húzták végig az úton. Minél több kíváncsiskodó gyűlt össze egy-egy kapuban, annál jobban brillíroztak bízva a következő megrendelésben.

A bor is fogyott, a kínálgatók sem tétlenkedtek, itatták a gratulálókat és a felvonulásban megszomjazó násznépet egyaránt. Kiss gazda bőven mérte az Egerből hozatott nedűt a nagy esemény tiszteletére. 

Csókolgatta egymást a sok ismerős és ismeretlen rokon, barát, szomszéd.  Őt is üdvözölték néhányan. Neki nem adta meg a sors, hogy gyermekeket hagyjon maga után, az ura is itt hagyta már tíz éve. A vasúti töltéseken bukott fel munka közben, épp nyugdíjazása előtt, s azonnal meg is halt. Nem érezte hiányát. Vénlegényként vette el őt, a vénlányt. Addig is megvolt férfi nélkül, csak az anyja könyörgésére ment hozzá.

A Kálmán család telepedett mellé, a nagy hasú férj és a nem különben terebélyes feleség alatt meghajlott a lóca. Kedvesen köszöntötték Mári nénit, de a két gyermeküket úgy ültették, hogy ne kelljen ezzel a kancsal, sunyi vénasszonnyal beszélgetni.

A vőfély ügyesen sürgött-forgott, jól begyakorolt forgatókönyv alapján irányította hol a szakácsnőt, hol a segédeket, s ha kellett a vendégsereget.

Pirospozsgás arca nem az italtól, hanem az izgalomtól lángolt. Az ő felelőssége, hogy szóljon a mennyasszony, a vőlegény helyett, kívánatosan tálalja az illatozó vacsorát, figyelje, minden asztalon, minden vendég előtt van-e étel, ital, nem hűlt-e ki a káposzta.

 

“Merjenek belőle, de ne csak úgy keveset,

hisz tudom, a zenekar már egy hete nem evett.

lehet hozzá szedni répát és zöldséget,

ne szenvedjünk hiányt, érezzünk bőséget.”

 

Harsant fel erőteljes hangja, hogy túlkiabálja és leültesse a bolyongó, beszélgető vendégeket, miközben egy levesestállal egyensúlyozott a főasztal felé. Mögötte sorakozott a fürge ifjakból összeállított hadsereg, hímzett fehér kötényben, akik gondoskodtak az étkek gyors felrakásáról.

Na, végre morogta maga elé Mári néni. Mi a fenének kell ennyit verselni. 

Élénk érdeklődéssel követte a levesestálak és főtt hússal megrakott tányérok útját, hogy mihamarabb maga elé húzhassa őket. Nem sokat foglalkozott az udvariassággal, s azzal sem, hogy asztalszomszédai lesújtó pillantásai követik mozdulatait. 

 

“Tele van ez jobbnál jobb fűszerekkel,

fiatal jószág volt ez ezelőtt húsz évvel.

na de magas korától ne ijedjen meg senki,

hisz olyan gyenge volt már, hogy alig tudott menni.”

 

lódította a vőfély taps és kacagás közepette, amint a piros szaftban úszó pörköltöt felmutatta.

Ez sem hatotta meg Mári nénit. Szorgosan tüntette el a pörkölt után feltálalt töltött káposztát, egészben sült csirkét, hurkát, kolbászt, amit csak elétettek.

Egyszer nagyot billent a lóca, a pocakos Kálmán Jóska emelkedett fel, de hiába próbált Mári néni szemébe nézni, az oly követhetetlen szögben keresztezte egymást, hogy csak legyintett és otthagyta.

Megkereste viszont az örömapát, s félrevonva odasúgta neki:

Te, Pista! Ez a piszok Mári néni a rokolyája alá rejtett szatyrába úgy pakolja az ételeket, mintha a boltban lenne!

Porczió Pista nagyot nézett, aztán mosolyogva megveregette barátja vállát:

Hagyjad már, no! Csak nem veszekedünk egy bolond öregasszonnyal a fiam esküvőjén. Ha pakolja, hát pakolja. Legyen vele boldog.

 Kálmán Jóskának nagyon bizsergett a tenyere, s az elfogyasztott itallal egyenes arányban nőtt igazságérzete is, de nem tehetett semmit.

Csak az a baj Pistám, hogy mi meg nem tudtunk jóllakni tért rá e kellemetlen incidens őt, ill. gyomrát érintő fájdalmas részére. Mire körbenéztünk, már a sült csirkének csak a zsírja maradt a tányéron, a többi eltűnt Mári néni szoknyájában.

Ülj csak vissza, Jóskám. Küldetek én nektek sült csirkét is, káposztát is, mindent békítette hoppon maradt rokonát a házigazda.

 Ám a beszélgetésnek fültanúja is akadt, a vőlegény kamasz öccse, aki amúgy is haragudott a lopós öregasszonyra. Görcsös botja keménységét többször megtapasztalta, sokszor alaptalanul, hát most elcsípi gondolta. Összekapkodta a barátokat, s figyelni kezdték a gyanúsítottat. Hogy fogja kivinni a megrakott batyuját? A násznép előtt nem lehet, azonnal lebukik!

Éjfél közeledtével Mári néni fészkelődni kezdett. A fiúk lankadatlan figyelemmel kísérték minden mozdulatát. A módszer még őket is ámulatba ejtette. A zsákmányt a néne a lekötözetlen sátorlap alatt kicsúsztatta a sátor mögé, hogy elmenőben, kívül, ahol senki sem látja, csak egyszerűen felvegye.

No! Több sem kellett a bosszúra éhes csibészeknek. Mire Mári néni öregségére és fáradtságára hivatkozva végigcsókolgatta a házigazdát, a feleségét és átadta az ifjú házasoknak szerény ajándékát, s karján élete egyetlen lakkos kis fekete táskájával kivonult a rendezvényről, a szatyor csak súlyra egyezett meg az eredetivel. A sihederek a kimenekített finomságok helyébe maradékot, krumplihajat pakoltak.

 

S mivel titkukat férfikorukig megőrizték, Porczió István csak Mári néni jobblétre szenderülése után tudta meg, miért nem fogadta a köszönését a lakodalmat követően soha többé az öngondoskodó öregasszony.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Bereczki Gizella - Libra 79 Írás
Bereczki Gizella a nevem, Debrecen a legkedvesebb tartózkodási helyem. "Mindenevő" vagyok, ha irodalomról van szó. Magam is szivesen írogatok, főként hangulatok ihletnek meg. Hiszek Gárdonyi Géza szavaiban: "Minden műnek akkora az értéke, amekkora rezgést kelthet a szívekben."