Kőmüves Klára : Hajnalhasadásom

 

 

Este készül, vékonyszájú lett a nap,

már csak a vörösen izzó felsőajkát

látom a hegycsúcsok alatt. Lassan

felvillannak fogai a földnek másik

oldalán, tüdejének ágairól elröppen

százezer madár. Óráinktól ittasan

repülő rajokat öklend, aztán valahol

másnaposan hever az égen, itt meg

csak szarkák csörömpölnek az éjben,

míg csillogó találmányaikat fenntengerbe

rejtik – nekünk csillagok, nekik talán

semmik. Megszokott lopnivaló fények,

kívánságaink meddő, elenyészett álmok,

csipkelődő szarkák felügyelik a földi

világot s, mit augusztusban látunk, csupán

az ő feleslegük, miénk a megszürkült

hamu, övék a fény, gondolatom lassan

hazatér. Már csak olyannak érzem magam,

mint a mogyoró, meztelennek, ha héjam

aláhull a tálba, megtörnek, rám harapnak,

elkeveredek a nyálba, törvényszolga-módra

elhiszem, hogy nem vészek, csak átalakulok,

darabjaimban értékesebb, kiköpött mogyoró

vagyok. Valahol Apgar tesztet tölt a toll,

csatornájában szenvedek, tizennyolc karikás

a hajnali adás. A medence nyílik, zúzni kezd

a lét, a tolmács ismét egy bolond, nem érti,

nem sírok, csak azt kérdem: miért. 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 618 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))