Marthi Anna : Merész…

Mit tennék?
Ha horkolnál fülembe édesdeden, – édesdeden lehet aludni, de horkolni nem nagyon, elvégre a ded gyermeket jelent. Gyermekin horkolni?! 
közben nézhetném a kifújt leveg?
liliputi berkekben s?vít,
ahol sötétben fényszálakon
apró pókok sz?nek ábrákat
szívedre sz?ntelen, – a kifújt leveg? ott süvít, ahol a pókok ábrákat sz?nek a szívére. Mit keres a kifújt leveg? a mellkasban? Amúgy nagyon szép, finom, gondolatsor, mindösszesen ki kell igazítani úgy, hogy el is tudjuk helyezni a valóságban. 
mégis hallom hogy élsz,
és veszem a fáradtságot hogy a végtelenségig
kitolom, nem ébresztelek fel, – …élsz… a végtelenségig kitolom. Mit? Hogy él? Vagy az alvást? Hogyan tolhatod ki más alvását? 

hisz ezt még oly jólesik hallanom.

————————-

A verset vagy központozza az ember vagy egyáltalán nem. Amit most látok, az nem m?vészi eszköz, hanem trehányság. 

Legutóbbi módosítás: 2011.08.13. @ 21:38 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak