Marthi Anna : Hagyomány

azt hittem zöld ágra verg?dünk
és eljössz velem
de nyertem és mehettem
vitt a busz
valahol azért éreztem a szakácsom
f?zte jó illatot is a leveg?ben
persze a szantál mindent elnyomott
a tibeti tálból volt kisebb nagyobb
és a zene a végén messzire szállít
még mindig az ?rben éntelenül
nem most is bennem veled újfent
nem lesz egyke amíg szeretve
vagy …?

Legutóbbi módosítás: 2011.08.13. @ 21:05 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak