Maretics Erika : Nagyapa

 

 

Kis ember volt,

kinek mellében

alig fért szíve,

kopasz, kerek fejét,

ócska kalap védte.

Nagyanyámat imádta,

hangját átjárta a tisztelet

keze mozdulatában is

ott volt a szeretet.

 

Velem szelíd volt

és engedékeny gyakran.

T?le sok ölelést,

simogatást kaptam.

Még ma is látom,

ahogy a régi díványon ül,

keresztrejtvénnyel kezében,

s a fény arcára vetül.

 

A nagy háború t?lünk

majdnem örökre elvette,

nekünk gyerekeknek,

mindig ezt mesélte.

A szeretet hozta haza,

és hogy volt élelme,

a cigaretta adagját,

penészes kenyérre

cserélte.

 

Mikor kicsi voltam,

kézen fogva vezetett,

mindig kihúzta magát,

velem együtt nevetett.

Szerettem ?t,  büszke alakja

ma is elém réved,

a legjobb nagyapa volt,

akit unoka csak kérhet.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.08.22. @ 06:00 :: Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 205 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.