Maretics Erika : A lét barlangja

 

Épp ott állsz a barlang szélén,

 szell? pihen arcodon. 

hátad arany fénybe vonja

a lassan terjed? alkony,
de fél? szemed
a sötétség mélyére hatol,
a bársonyfekete, szárnyas csend 

 borúsan átkarol.

Óvatosan lépsz be,

a termet bús szellemek lakják,
már vártak téged,

titkaikat füledbe súgják.
Sóhajtva lebegnek körötted,

elkárhozott lelkek,
rettegve osonsz el,

férgekkel lepett sírjaik mellett.

Szörnyeddel viaskodva

 keresed a múlt értelmét,
magasztos célod

mikor vesztette értékét.

A remény elillant,

hatalmasnak hitt er?d elhagy,
tudod minden hiába,

csak tünékeny holdsugár vagy.

Nem tehetsz semmit,

olyan messzire elrepült álmod,
borzongva ülsz,

magányos halálodat várod.
Felnézel a barlang ezer éves,

szürke boltozatára,
pillangó szárnyán csillan a fény,

pillanat varázsa.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 201 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.