Marthi Anna : Képlékeny lelet

 

Összefűztelek az irodalommal.

Vajon jó lesz ez így nekem?

Minden bokorból, ha szó les,

tudom, szemed remegtette még félúton.

 

Kevés a vágy, mit nem Belőled mér az Úr.

Kevés a szívbe oltott gyötrelem,

mit nem átall felmérni képzeleted.

Talán makacskodás, de jól gondolom?

Te rakoncátlan. Fáradhatatlan ömlik

éles kezed által a puha háncspapírra,

szavakat találok fákban: odúban is,

hol versenyre kél a szél veled, de nyersz;

fél rőf szakállas, kendermag tollú a lelked,

és felcsapod a vállamra, mint batyut?

Nem tántoríthat el éjek verméből kimászásod.

Jajodnál halkabb, finomabb sóhajt nem ismerek.

Legutóbbi módosítás: 2011.07.23. @ 17:49 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1342 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak