H.Pulai Éva : A Borgiák

Volt köztük pápa, bíboros, katonai parancsnok, méregkever? és szent, kiárusították a pápai államot, de keresztes hadjáratot is hirdettek az Európát fenyeget? oszmánok ellen. Szaftos-véres történeteik a populáris kultúra kimeríthetetlen forrása, most az HBO emlékezik meg a spanyol származású pápai család, a Borgiák életér?l.

 

 

 

A Borgiák eredetileg a spanyolországi Valenciából származtak, nevük az egyik családi feudum, a Borjából ered. A spanyol eredető pápai família története Alfonz de Borjával kezdődik, aki a III. Callixtus (1378-1458) nevet vette fel. Alfonz La Torretában, a Valenciai Királyság területén született, előbb a Lleidai Egyetemen jogot tanított, majd az Aragóniai Királyság egyik követe, később pedig bíboros lett.

 

1455-ben, viszonylag idős korában, 77 évesen iktatták be a pápai hivatalba. Az egyháztörténészek által inkompetensnek, gyengekezűnek tartott katolikus egyházfő rövid pontifikátusának legnagyobb részét az oszmánellenes harc szervezésére fordította. Konstantinápoly eleste (1453) és a törökök előrenyomulása után minden követ megmozgatott, hogy az európai uralkodókat zászlaja alá gyűjtve visszahódítsa a Boszporusz-parti várost. 1456. június 29-én, néhány nappal Nándorfehérvár ostroma előtt kiadta az úgynevezett Imabullát, amelyben elrendelte a déli harangszót minden keresztény egyházmegyében. Hivatali ideje alatt óriási méreteket öltött a nepotizmus, két Borgia bíboros is helyet foglalhatott a szent kollégiumban. Katolikus egyházfőként kiemelkedő figyelmet szentelt Jeanne d’Arc perére, ő döntött arról először, hogy felülvizsgáltatja a tudományos körökben komoly vitát generáló ügyet.

 

 

 

Rodrigo Borgia (1431-1503) Alfonz egyik unokaöccse volt, a Valenciai Királysághoz tartozó Xàtivában látta meg a napvilágot. Már bíboros volt, amikor Vanozza dei Cattaneitől négy gyermeke is született: Cesare, Giovanni, Lukrécia és Gioffre, de szeretői szintén utódokkal „örvendeztették” meg, Giulia Farnese például 15 éves korában érkezett a pápai udvarba. Rodrigo VI. Sándor néven 1492-ben ülhetett fel Szent Péter trónjára. Kiváló politikusnak és diplomatának tartották, uralkodása alatt azonban a Vatikán falai között a fényűzés, a szimónia (szentségárulás) és a nepotizmus ütött tanyát. A legbotrányosabb élető reneszánsz pápának tartott Sándornak egy cél lebegett a szeme előtt: minél nagyobb vagyont felhalmozva családját még hatalmasabbá tenni. Birodalmának kiépítéséhez egyik fiát, a pápai hadsereg parancsnokát, Giovannit használta fel, míg másik gyermekét, Cesarét 18 évesen bíborosnak tette meg. Hatalmát latba vetve utódait a legbefolyásosabb uralkodóházak és családok sarjaival házasította össze; a Borgiák lényegében ekkor „olvadtak” össze a milánói Sforzákkal.

 

  

Rodrigo nevével megszámlálhatatlan botrány kapcsolódott össze. Nem elég, hogy megkezdte a pápai állam kiárusítását és családtagjaival elárasztotta a pápai udvart, de Lukrécia lányával együtt féktelen orgiáknak volt rendszeres látogatója. Az 1501. október 30-án az Apostoli Palotában tartott ún. Gesztenye-bankettre nemcsak VI. Sándor, hanem Lukrécia és Cesare is hivatalos volt, ahol mintegy ötven prostituált kereste a vacsorára meghívott vendégek kegyeit. De a pápa kezéhez állítólag nem kevés vér is tapadt: az ő pontifikátusa alatt végezték ki például a Domonkos-rendi szerzetest, Girolamo Savonarolát is. A firenzei prédikátor korrupcióval vádolta meg a pápát, akit egyben lemondásra szólított fel; Savonarolát ekkor elfogták, megkínozták, felakasztották, testét pedig elégették.

 

Dante Gabriel Rossetti: The Borgias

 

 

A másik Rodrigo-fiú, Cesare (1476-1507) törvényes származását már ötéves korában pápai bulla mondta ki, kilencévesen pedig tucatnyi egyházi stallummal büszkélkedhetett. Pamplona érsekévé 15 évesen nevezték ki, később a Perugiai, majd a Pisai Egyetemen tanult jogot és teológiát. Amint betöltötte a 18. életévét, apja, VI. Sándor azonnal bíborossá nevezte ki. Állítólag ő gyilkoltatta meg 1497-ben testvérét, Giovannit is, erre azonban nincs kézzelfogható bizonyíték; mi sem jellemzőbb a Borgiák hírére, mint hogy a pletykák szerint a testvérek Lukrécia nővérük kegyein vesztek össze, valószínűbb azonban, hogy Cesare féltékeny volt a fényes katonai pálya előtt álló Giovannira.

 

Ugyanez volt a helyzet Perottóval, Lukrécia szeretőjével; miután megtudta, hogy testvére teherbe esett a kamarástól, meggyilkoltatta a férfit, holttestét pedig a Teverébe dobatta. Ugyan hivatalosan bíborosi palástot viselt, egyházügyi kérdésekben nem lévén jártas, azok intézését másra hagyta, maga pedig inkább Giovanni pozíciójára tört, majd elvette Charlotte d’Albret francia hercegnőt – ezzel Cesare lett a történelem első olyan bíborosa, aki lemondott posztjáról. Még azon a napon, 1498. augusztus 17-én XII. Lajos Valence grófjává nevezte ki, innen ered beceneve, a Valentino.

 

Rövid ideig katonai mérnökként alkalmazta a Milánóból a franciák által előzött Leonardo da Vincit, s 1502-1503 fordulóján udvarában teljesített diplomáciai szolgálatot a firenzei Niccolo Machiavelli, aki fő művében, A fejedelemben többször is hivatkozik rá. Az üstökösként emelkedő világi karrier 1503-ban tört meg, amikor VI. Sándor és fia egyszerre betegedtek meg, s bár Cesare kilábalt a bajból, a pápa meghalt, helyét pedig II. Gyula foglalta el. Cesare 1507-ben, a navarrai Viana ostromakor veszette életét.

 

Borgia Lukrécia modenai hercegnő csupán 13 éves volt, amikor apja hozzáadta Giovanni Sforzához. A házasságot később érvénytelenítették, VI. Sándor ugyanis úgy gondolta, hatalma már így is elég erős, a Sforzák pedig akadályozzák terveinek elérésében. Második házassága Alfonz aragóniai herceggel ismét a Borgiák családi kapcsolatainak megerősítését szolgálta, azonban ez a frigy sem tartott sokáig: Cesare inkább Franciaországgal szerette volna szorosabbra főzni a viszonyt, ezért mindenki, aki a Nápolyi Királysággal szívélyes viszonyt ápolt, nem érezhette magát biztonságban; különösen Alfonz, apja ugyanis a dél-olasz királyság uralkodója volt. Lukrécia később harmadszorra is megházasodott, ezúttal Alfonso d’Este-vel mondta ki a boldogító igent.

 

 

A hercegnő veszélyes méregkeverő hírében állt, s hatalmas hírnevet szerzett magának a politikai intrikák területén. A történészek azonban újabban egyre pozitívabb fényben láttatják őt, sokak szerint családjának sötét ügyei kötötték őt gúzsba. Vele kapcsolatban nagyon kevés információt kezel tényként a történettudomány, egyesek a Lukrécia számlájára írt mérgezéseket, gyilkosságokat és a fivéreivel való vérfertőzés vádját a városi legendák közé sorolják.

 

 

Diane Yvonne Ghirardo történész szerint Lucrezia Borgiát jobban érdekelték az üzleti lehetőségek, mint a politika világának intrikái. Ez utóbbi képet csak a kortársak rosszindulatának, illetve Victor Hugo regényeinek köszönhetjük, amely már a végzet asszonyaként mutatta be a törékeny szőke hölgyet.

 

VI. Sándor törvénytelen lánya a valóságban egy tehetséges és okos nő volt: 30-50 ezer hektár föld fölött rendelkezett Itália északi részein. Ghirardo szerint „csak azt látjuk, amit keresünk, és nem a teljes képet”, hiszen Lucreziát korábban egy ostoba, számító, és csak saját hasznát kereső veszélyes nőszemélyként ismerhettük, és nem is voltunk kíváncsiak másra. Valójában azonban minden szükséges információ ott volt a levéltárakban, ám mivel nő volt, a kutatók csak figyelték, hogy mennyi ruhát, ékszert, vagy műkincset vett. Senki nem nézte a könyvelések más tételeit – mondta el Ghirardo, akinek hét évébe került, mire sikerült a teljes képet összeraknia.

 

A Renaissance Quarterly szakfolyóirat legújabb számában megjelent tanulmány szerint a nő a korábban értéktelen mocsaras területeket változtatta mezőgazdaságilag is mővelhető, értékes földekké, ahol szinte mindent termelhetett, és az innen származó mezőgazdasági termények haszna is igen komoly bevételt jelentett számára. Éppen ezért Lucrezia egy igazi kapitalista volt: a lehető legolcsóbb földterületek megvásárlásával, és nem kevés pénz befektetésével hatalmas profitot termelt.

 

Ilyen volt az az üzlet is, amelyet a nő Don Ercole d’Estével, férje unokatestvérével kötött. Ennek értelmében Lucrezia megkapta a Ferrara nyugati részén fekvő Diamanta egyik felét, amelyért cserébe azt kiszárította, és csatornahálózatot építettetett ki rajta. Ezután megkezdte a korábban hasznosítatlan, víz alatt álló hatalmas földterület szakszerű műveltetését, ám azt addig nem vásárolta meg, amíg nem, volt rá szükség, így csak a befektetés megtérülésével, és a haszonnal kellett foglalkoznia.

 

A dokumentumok több más dolgot is elárulnak, így például azt, hogy Lucrezia nagyon jól értett a szerződések megkötéséhez, a határviták elrendezéséhez, vagy éppen a vízügyi mérnökök alkalmazásához. Volt olyan eset, hogy zálogba adta értékes rubintokból és gyöngyökből álló fülbevalóját, hogy még több vízi bivalyt vehessen. Mindezeket nem csak profin, hanem kimagaslóan jól végezte, és még a férfiak sem folytattak ilyen nagyságrendű és mértékű ügyleteket.

 

Ráadásul a megvásárolt földek Lucrezia nevére, és nem férjéére kerültek, így a haszon is az ő nevén volt, és a féfrfi nem látott plusz bevételt ebből. A megtermelt pénzt szinte azonnal befektette, és a korábban már művelt földek helyett mindig hasonlóan katasztrofális állapotú területeket vett magának. Ez a kutatónő szerint egyben spirituális és vallási igényeit is kielégítette, hiszen a földek „megmentése” mintegy őt is jobbá tette.

 

A nő 39 éves korában, nyolcadik gyermeke szülésébe halt bele. Érdekesség, hogy hasonló földügyletekre legközelebb csak három évtizeddel később került sor Itáliában. Ghirardo szerint Lucrezia nem csak kora, hanem neme korlátait is ledöntve vált a sikeres, üzleti életben is boldoguló nő egyik legkorábbi mintaképévé.

 

A Borgiák aranykora a 16. század elejére tehető, s igazából Lukrécia halálával (1519) vette kezdetét. Ugyan a pápai família becsületén nem kevés foltot ejtettek a család botrányos tagjai, azt azért le kell szögezni, hogy nem volt minden Borgia korrupt, s nem folytatott mindenki kicsapongó életet. Francis Borgia (1510–1572) például felesége halála után belépett az újonnan alapított Jézus Társaságába, az Egyház 1670-ben pedig szentté avatta. VI. Sándor távoli leszármazottja volt X. Ince pápa (1574–1655) is, akinek már nem Borgia volt a vezetékneve, így nem vetülhetett rá az egyházi és világi berkekben is rosszul csengő család nevének árnyéka.

 

 

 

Forrás:

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1137 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva