Thököly Vajk : Lármafa (empátia vers egy fenyőfához)

*

Amikor még minden tiszta volt,

… fa voltam, nyers, rendületlen.

Álmodtam erdővel, patakkal, vaddal,

Nappal dudorásztam, Holddal beszélgettem.

 

Lobogó hajamba tűztem,

meztelen csillagok szekerét,

az Úr rám adta örömét.

 

Ma, csendes végtagok hajladoznak,

az álmaim alatt a fű is sárga.

Lerohadt mi korhadt s bár voltam kemény,

rég álltam tündérhon kapujába.

 

Ím kór rágja szét testem,

kacagva henyél rajtam a fájdalom,

imarügy sincs ágamon.

Legutóbb szerkesztette - Thököly Vajk