Türelmetlenül lapult a kis betolakodó a lépcs? alatti tárolóban, a dobozok mögött. Három napja hozta ide a sorsa. Egy hideg estén surrant be a gazda csizmája mellett, mikor már résnyire megnyílt az ajtó. Szerencséjére az ember még visszaszólt a válla fölött, nem lépett be azonnal villanyt gyújtani, hát nem vette észre ?t.
Jó ideje didergett már az udvaron, s a meleg lakás megváltás volt számára. Egéreszével azonnal a legtávolibb, legeldugottabb helyet kereste, ahol nyugodtan meghúzódhat. Így iszkolt be – még a sötétben – a lépcs? alatti zug nyitott ajtaján. Rettenetesen meglep?dött, amikor a gazda is arra tartott, de csak a csizmáját dobta be hanyagul.
A három nap alatt bejárta az egész tárolót, megrágott, megkóstolt mindent. A cip?k – munkáscip?k lehettek – nem ízlettek neki, a dobozok papírjával meg sosem lakott jól. Igazi ennivalóra vágyott: lisztre, szalonnára, darára. Már azon volt, hogy inkább keres más helyet, s törte a fejét, miként szabadulhatna, miel?tt végleg elfogy az ereje.
S lám, mint egy csoda, ma megérezte ezt a finom, olajos, keserédes illatot. Dió – sikoltott fel éhes gyomra örömmel, ám még várnia kellett. Szokatlanul nagy volt a mozgás a házban, mintha pakoltak, készül?dtek volna. Aztán csend lett. Végre el?merészkedett a sarokból, és akkor meglátta! Ott volt a kövér dióbél a tárló közepén.
Egy villanásnyit átsuhant rajta a csodálkozás, miért nem vette eddig észre? Aztán már nem tör?dött vele, remeg? áhítattal kapta hegyes fogai közé a ritka csemegét. Pillanatnyi gyönyörében észre sem vette, hogy valami keményen lecsapott rá.
Elsötétült vele a világ, s fogai közt a drága zsákmánnyal teste lassan elernyedt. De arcán az örömteli mámor még akkor is ott ült, mikor a hazatér? gazda a kert végébe ürítette a lezárt egérfogót.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.06. @ 12:50 :: Szepesi Zsuzsanna
