H.Pulai Éva : Boualem Sansal algériai író kapta a Békedíját

Az arab forradalmi hullám keltette változásoknak üzent egybehangzó vélemények szerint a német könyvszakma, amely Boualem Sansal algériai írónak ítélte a Békedíját, az irodalmi élet egyik legrangosabb kitüntetését.

 

Boualem Sansal október 16-án, hagyományosan a frankfurti könyvvásár utolsó napján veheti át német könyvkiadók és könyvkeresked?k egyesületének elismerését, amely az egyik legrangosabb irodalmi, egyben társadalmi kitüntetésnek számít.

 

A csütörtöki bejelentés utáni visszhangok kiemelték, hogy a Békedíj ellenzéki íróhoz, az algériai rezsimmel szembenálló szerz?höz kerül, akinek m?veit hazájában betiltották. Az egyesület maga is rámutatott, döntésével üzenni akart a demokratikus változásokat sürget? észak-afrikai mozgalmaknak.

 

Sansalt szenvedélyes elbeszél?ként, szellemes, együttérz? íróként méltatták, aki a tisztelet és a kölcsönös megértés jegyében mozdította el? a kultúra és a társadalom ügyét. A 61 éves író egyike azon kevés algériai értelmiséginek, akik nem hagyták el hazájukat, és nyíltan bírálták a politikai és társadalmi rendszert. Sansal a terror és a politikai elnyomás minden formája ellen hangját hallatta – hangzott az indoklás.

 

Az író egy kis hegyi faluban született, közgazdásznak tanult, majd vezet? állást kapott az algériai kormánytól. Kés?bb regényt írt az algériai polgárháborúról, emiatt kegyvesztett lett, Buteflika elnökkel szembeni megjegyzései végleg margóra szorították. 2006-ban nyílt levelet írt Algéria népéhez, ebben valós demokráciát követelt. Ezek után valamennyi m?vét betiltották.

 

Legutóbbi kötete A német faluja címmel 2009-ben jelent meg. A regény egy német-algériai családról szól.

 

„A díj a legjobbkor érkezik. Az emberek az arab országokban a szabadságért küzdenek, számukra a béke szabadság” – fogalmazott a bejelentés után Sansal. „E pillanatban senki sem támogat minket itt Algériában” – vetette a Nyugat szemére az író, aki óvott az arab nacionalizmus veszélyeit?l. Szerinte ez csak újabb formát szolgáltatna a diktátoroknak hatalmuk megalapozásához.

 

A német könyvszakma nem el?ször hozott „politikai” döntést a díjazott kiválasztásakor. Tavaly David Grossman izraeli író, a palesztinokkal való megbékélést szorgalmazó szerz? kapta a Békedíjat.

 

A 25 ezer euróval járó tekintélyes elismerést 1950 óta adományozzák, 2000-ben már megkapta egy algériai, Assia Djebar írón?. A díj történetének két magyar kitüntetettje van, Konrád György és Esterházy Péter. Békedíjjal gazdagodott korábban többek közt Hermann Hesse, Astrid Lindgren, Václav Havel, Mario Vargas Llosa és Orhan Pamuk is.

 

Forrás: MTI

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva