Csillag Endre : A taxis

A mozdony csikorogva, nagyokat fújva állt meg a kis sárréti falu állomásán. Püspökladány felől Biharkeresztes felé igyekezett. A magas lépcsőjű, nyitott peronról, a vasajtót leakasztva, mintegy huszonnyolc éves fiatalasszony kászmálódott le,

 

A mozdony csikorogva, nagyokat fújva állt meg a kis sárréti falu állomásán. Püspökladány felől Biharkeresztes felé igyekezett. A magas lépcsőjű, nyitott peronról, a vasajtót leakasztva, mintegy huszonnyolc éves fiatalasszony kászmálódott le, nem kis megpróbáltatások közepette, mert félidős terhes volt, de többnek látszott nagy terhével.

– Na, jöjjön, nyújtsa a kezét! – mondta neki a forgalmista, jobb kezét felemelve, miközben arra vigyázott, hogy a bal hóna alól ki ne csússzon, a kétszínű indítótárcsa. – Óvatosan lépjen, csúszós ez a vaslépcső!

– Köszönöm – fogadta el az asszonyka az éppen időben érkezősegítséget. Így aztán szerencsésen leléphetett a töltésre, ami durvára zúzott kaviccsal volt feltöltve. Nem sokan szálltak le rajta kívül, talán hárman vagy négyen. A leszállók közül két asszonyt ismert, azok is az ő falujába igyekeztek, ahol nem volt vasútállomás. Az asszonyka azon töprengett, hogyan fogja bírni a gyaloglást a falujáig, ami éppen nyolc kilométer. Nem félt volna a gyaloglástól. Hozzá volt szokva az apostolok lovához, de korábbi terhessége utáni, gyermekágyas korában trombózisos lett a bal lába, ami most is dagadt volt. Nem csoda, kíméletlenül sütött a kora délutáni augusztusi nap. Lehetett vagy harmincöt fok a napon. Árnyékban sem sokkal kevesebb. Az asszonyka Debrecenből jött, ahol beteg anyósát látogatta meg a kórházban. Így Ladányban át kellett szállnia a keresztesi vonatra. Már ott meglátta két falubelijét, akiket köszöntött is, de azok nem hallották, vagy nem akarták meghallani köszönését. Ezen egy darabig elmélázott, de nem vette a szívére a dolgot. Máskor is előfordult már ilyesmi.

Az asszonyka elment az állomás épülete mellett álló Nortonos kúthoz, aminek kétszer-háromszor le-fel mozgatta a karját, és máris folyt a kellemesen hűs víz. Megnedvesítette a zsebkendőjét, majd megtörölte vele izzadt arcát, magas homlokát, amit gyerekkorában szégyellt, és igyekezett frizurájával eltakarni. Még azt is megtette, hogy az iskolai csoportképén tintaceruzával hajat rajzolt magának a homlokára. Az iskolában általában az első helyen ült, mert mindig a legjobb tanuló volt. Ez a hely járt akkoriban ki az elsőtől a hatodikig együtt járó, vegyes, falusi iskolában a legjobb tanulónak.

Most sűrű, gesztenyebarna haját hatalmas kontyba összetűzve viselte a tarkóján. Szelíd, barna szemében aggodalom látszott. Szomjas is volt, de inni nem ihatott, mert a húzós kúton takarosan festett tábla hirdette: NEM IVÓVÍZ! Maradt tehát a nedves zsebkendős hűtőzés. 

Lassan elindult a kúttól, hogy hazafelé vegye az irányt a két falun keresztül vivő, meglehetősen rossz állapotú makadám úton.

Ahogy elhaladt az állomás mögött egy személyautót pillantott meg, ami mellett két falubelije várakozott a sof?rre, aki, ki tudja, hányadik hűtött málnaszörpjét itta a közeli ivóban. Sok folyadék kellett ebben a pokoli melegben, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy vezetőnk igencsak termetes ember volt, hatalmas pocakkal. Kész csoda, hogy befért a Fiat volánja mögé. Az asszonyka odaért a várakozókhoz, és megkérdezte:

– Beférnék mellétek?

– T?lünk igen, de ebben majd a sofőr úr fog dönteni. Még jó is lenne, ha te is jönnél, legalább megoszlana a fuvar költsége – mondta a magasabbik asszony, aki fiatalabb volt a terhes asszonynál. – Egyébként is nagy a terid. Hányadik hónapban vagy?

– Az ötödiket igencsak betöltöttem – válaszolt a várandós asszonyka.

Még egy kicsit beszélgettek, legyezgették magukat – noha az autó egy akácfa árnyékában állt -, amig megérkezett a sofőr. A faluban, ahova igyekeztek ez az egyetlen taxis kisiparos működött, igaz félig műkedvelő alapon, mert apósának kocsmája volt a Futúra melletti sarkon, amit a felesége vezetett. Így nem voltak csak a taxis vállalkozásra szorulva.

– Bocsánat, asszonyok! – mondta Torzsa úr, a sofőr lihegve – Úgy volt, hogy többet késik a vonat. Máris nyitom az ajtókat. Tessenek beszállni! Hiszen kettejükért jöttem, ahogy meg volt beszélve.

– Torzsa úr! – fordult a fiatalabbik asszony a sof?rhöz. – Nem vihetnénk el ezt a falunk béli asszonyt is? Beférne az autóba.

Torzsa úr nehézkesen megfordult, és csak ekkor látta meg a néhány lépéssel távolabb álldogáló asszonyt. Ismerte őt, N. molnármester húga volt. Torzsa úr nem igen járt az Iparos Körbe, ahol a korabeli, falusi iparos emberek múlatták idejüket biliárddal és éjszakákba nyúló talonmáriás kártya-partikkal. Az asszonyka géplakatos férje is oda járt, főleg kártyázni. Torzsa úr nem a falu szülöttje, mindig úgy érezte, kilóg a többiek közül. Mintha azok nem fogadták volna igazán be. Igaz, ő sem igyekezett egyikőjükkel sem a barátságra. – Ezek mindenféle színielőadásokat, iparos-bálokat rendeznek, bohóckodnak – gondolta.

Az efféle bolondságok nem Torzsa úrnak valók. Magának való, komoly ember volt. Azt is tudta, N. molnármester a húgának, amikor az még nem ment férjhez a Jumihoz, vett egy SINGER varrógépet, amin az asszony kitanulta ugyan a mesterséget, és noha az ipart sohasem váltotta ki, a legszebb inggallérokat varrta a faluban.

– Nem. Nem visszük el. Menjen csak gyalog! – mondta Torzsa úr határozott hangon, miközben besegítette a jobb hátsó ülésre az idősebb asszonyt. A fiatalabb asszony, aki már bent ült, de még nem csukta be az autó hátsó, bal oldali ajtaját, kiszólt az autóból:

– De hiszen tetszik látni, Torzsa úr, hogy állapotos az asszony! Igazán beférne. Minket nem zavarna. Igaz M. néném? – fordult az idősebb hölgyhöz, aki bizonytalanul bólintott. Majd folytatta, megint Torzsa úrhoz fordulva. – Tudja, Torzsa úr, ennek a szegény asszonynak az első szülése fogós volt, és a sógora, Cs. doktor úr, aki igazán jó orvos, mindent megtett érte, mégis a négy kiló feletti fiúgyerek halva született.

– Sebaj – mondta Torzsa úr lakonikusan -, legalább egy zsidóval kevesebb.

– De, Torzsa úr!  – mondta a fiatalabb asszony rosszallólag – ez az asszony nem zsidó.

– De az ura az, a gépész úr – válaszolt Torzsa úr epésen. – Jóllehet, át akar keresztelkedni. Az azonban mit sem számít. Tudják, a törvények! 

Torzsa úr becsapta az autó hátsó ajtaját, majd maga is beszállt. Néhány indítózás után a motor beugrott, Torzsa úr rükvercbe kapcsolt, gázt adott, és az autó a sebességváltás után, kipufogóján kékesen bodor füstfelhőt eregetve, elporzott úti célja felé. Az ifiasszonynak földbe gyökerezett a lába. Úgy érezte, nem tud egyet sem lépni. A családját mindenki ismerte, szerette, becsülte a faluban. Eddig legalábbis úgy hitte. Na, igen. Az ura tényleg zsidó ember, de pontosan úgy él, mint a többi falusi. Igaz, a családja kitagadta, mert zsidó létére keresztény lányt vett feleségül, aki még ráadásul olyan szegény is, mint a templom egere. Soha sem tudta eldönteni az asszony, melyik volt a nagyobbik baj. Később, ahogy az unokák jöttek, megszűnt a családi ellenségesség. Különösen a másodszülött lányunokát szerették a Cs.-házban.

 

A pöfögő autót addig nézte az asszonyka, amíg az el nem tűnt a faluja felé vezető kanyarulatban. Ekkor oldódott a merevsége, hasában a kis élet megmoccant. Érezte az asszony, mennie kell, mert különben ráesteledhet. Nyolc kilométernyi út, az ő állapotában, legalább három óra hosszáig tart majd.

A kis asszonyka hazafelé menet nem is sejthette, hogy egy év múlva, pontosan ugyanezen a napon, mi fog történni.

 

*

 

Záradék: Hitler 1. sz. hadműveleti utasítása

      A FEGYVERES ERŐK LEGFELSŐBB PARANCSNOKA

SZIGORÚAN TITKOS!

Berlin, 1939. augusztus 31.

1.sz. hadműveleti utasítás

 

1. Most, hogy a keleti határon Németország számára elviselhetetlen helyzet békés módon történő megszüntetésének minden politikai lehetősége ténylegesen kimerült, erőszakos megoldásra határoztam el magam.(*)

2. A Lengyelország elleni támadás a Fall Weissre történő felkészülésnek megfelelően hajtandó végre azokkal a változtatásokkal, amelyek a hadsereg vonatkozásában abból erednek, hogy időközben szinte teljesen befejezte a csapatok diszponálását.

A feladatok és a hadműveleti célok változatlanok maradnak.

A támadás napja: 1939. szeptember 1.

A támadás ideje: 04.45 óra.(**)

 

Legutóbb szerkesztette - Csillag Endre
Szerző Csillag Endre 140 Írás
Amatőr módon írogató nyugdíjas vagyok. Követek el verset is, de igazán a kisprózában érzem jól magam.