Marthi Anna : Mégis

…írok, nem tudnám elodázni

amit most érezhetek…csak egy
szívet ölel kis kamrában,

ujjaim bordázata rejti,
tenyeremben lüktet, dobog.
Hálát rebeg? végre e suttogás.
Nem kell többé gyerekké lennem,
a szeretet osztja e szerepet már,
kinek nem, mind belehempergünk,
közben ismét olvadnak jeges ragyák,
mit szerelem nélkül vértnek hittünk,
becsapós páncél, érdektelenség izomzata.

Repkedek, ábrándozásom egyt?l egyig – simogatás.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak