dr Bige Szabolcs- : Mese a szőke kislányról és tanító nénijéről

Igaz történet mesének álcázva *

 

 

 

Hol volt, hol nem volt, de valahol igaz volt. Élt egyszer egy szőke kisleány, szüleinek szeme-fénye. Kedves is volt, s barátságos is. Szeretett óvodába járni — mindig utolsónak ment haza. „Engedj, maradjak még!” — kérlelte gyakran az édesanyját. Mikor aztán iskolás lett, úgy érezte, övé a világ. A betűk, a szavak világa. Tanító nénije minden szavát itta, s amit mondott, az szent volt! Lett is ebből néha otthon vitája, de a szülei belátták, hogy a tanító néninek mindig igaza van, s alkalmazkodtak ehhez.

      Azon a napon, amelyikről a mesém szól, váratlan látogatót kapott az osztály. A tanító néni merev arccal lépet be az osztályba szünet után, alighogy becsengettek. Jött és szigorúan csendet parancsolt. Kisvártatva bejött egy öltönyös férfiember is utána. Aggodalom suhan át a gyerekek arcán ettől a megjelenéstől.

      „Ebből nagy felelés lesz!” — súgta a kis szöszke fülébe a padtársa. De nem lett. A tanító néni pedig meglepő dolgot tett — bemutatta az osztálynak az öltönyös bácsit:

      — Gyerekek, bemutatom nektek Simon elvtársat. Így kell szólítani! Már nagyok vagytok, nem kis dedósok, és megértitek, hogy nem szólítunk senkit bácsinak, hanem elvtársnak. Így van Simon elvtárs?

      — Igen, így van, tanító elvtársnő.

      A gyerekek megborzongtak a különös szóra, de már valóban elég érettek voltak ahhoz, hogy ne mutassanak túl nagy meglepetést. A kis szöszke is mereven, komoly arccal nézte a padját, és közben elgondolkozott ezen a sok furcsaságon, amit néhány pillanattal ezelőtt hallott.

      „Azt mondják, hogy többet senkinek sem mondhatjuk: bácsi. De szomszéd Misike apukája mégiscsak Mihály bácsi. Hát a pap bácsi, a doktor bácsi, tanító bácsi?”

      Nem fért a kis buksi fejébe ez az egész elvtársas dolog. Sokáig azonban nem törhette a fejét, mert az események elterelték a figyelmét. A tanító néni újra megszólalt.

      — Simon elvtárs meg fog mindenkit kérdezni, ki milyen vallást követ, illetve a szüleitek.

      — Gyerekek, felmérést készítünk a klerikális befolyásoltság vidéki lakosságra gyakorolt hatásáról.

      Na, ezt nem csak a kis szöszke nem értette, de egyetlen gyermek sem. Azért a kérdezősködés elkezdődött. Eleinte a tanci (így becézték a gyerekek) besegített, de később állandósult ez a segítség. A tanító néni kérdezett, Simon elvtárs a választ lejegyezte a kis piros noteszbe, ahová már előzőleg beírta a tanulók neveit. Minden gyerek ügyesen, hangosan válaszolt. Legtöbben reformátusnak vallották magokat, de akadtak római katolikusok is, és néhány unitárius. Szöszke barátnőnk kicsit büszkén vágta ki: „római katolikus!” Az elvtárs rá is nézett, de nem szólt semmit, s a kérdezés tovább folytatódott. Az unitárius szó egy kis megrökönyödést váltott ki belőle, s nyugtalanul lapozott a jegyzeteiben, aztán megnyugodva bejegyezte a noteszbe.

      Az egyik gyereknél azonban meglegyintette a társaságot a botrány szele!

      Mikor Gerőre került a sor, a kisfiú halkan válaszolt, hogy ő „baptista”.

      — Micsoda? — hördült fel Simon elvtárs.

      — Református! — mondta hangosan a tanító néni, és intett a kisfiúnak, üljön le.

      — De, én… — kezdte Gergő, de nem tudta folytatni.

      — Leülni! — hangzott a szokatlanul szigorú parancs.

      Gergő ijedten leült, de halkan motyogva, szinte csak saját magának mondogatta: „de én igazán baptista vagyok”.

      — Tanító elvtársnő, az a gyerek azt mondta, baptista, ami tiltott szekta ebben az országban!

      — Az a gyerek nem tudja, mit beszél. Én ismerem a szüleit, és tudom, hogy reformátusok! — hangzott a határozott válasz.

      Simon elvtárs vállat vont, és folytatta a felmérést.

      A kis szöszke fejében összezavarodottak a dolgok. Ilyen még nem volt a világon, hogy az ő tanító nénije valótlant állítson. Hogy hazudjon. Igen, hazudjon! Hiszen minden osztálytárs jól tudta milyen vallású Gergő és a szülei, de nem foglalkoztatta őket ez a dolog mostanig. Olyan csend lett az osztályban, mint még soha, a gyerekek ijedt szemekkel hallgattak, s csak akkor enyhült a feszültség, mikor a vendég elment.

      — Gergő! Soha többet ne emlegesd, hogy te baptista vagy. Most megúsztad, de vigyázz a szádra, ha nem akarod, hogy a szüleidet börtönbe zárják! És ez mindenkire vonatkozik. Nem beszélünk a Gergő vallásáról.

      És senki nem beszélt erről a napról évtizedeken keresztül…

      A szőke kislányt Csillának hívták, és a tanító nénit Tollas Máriának.

 

 

 

 

2011.03.28

Legutóbbi módosítás: 2011.03.28. @ 15:19 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 619 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.