Emelte tüdeje gyönyör? keblét,
oda vinné az ember rózsájára kövér percét,
megöntözné völgyét, csókkal inná tüzes levét.
Combomra lábát rakta, pont oda,
engedtem, szerelmem volt birtoka,
neki feszült testem ostora.
Feszült inak, hörg? hangok, lágy dallamok,
egymásba lihegett áldott mámorok…
Testnedvekkel üzen? vággyal biztatott.
Elégedettség olvadozott szeme sarkán,
ízét nyeltem, ettem édes ajkán,
étkem is volt, otthonom is kicsi arám.
Násszal indult gyászba, virág takaróval,
h?vös koporsóján könnyfodrokkal,
szemébe vásott zárt sorokkal.
Legutóbbi módosítás: 2011.03.28. @ 10:00 :: Csonka János