Vandra Attila : Jártam egy fordított világban V. rész

Miel?tt elindultam, az autómat, melyet a tömbház mögötti parkolóban szoktam tartani, elmenekítettem barátaim udvarába. Ki hallaná meg a riasztót? A lakásomat dupla zárral zártam be… Nálunk ez így természetes. De vannak fordított társadalmak is…

 

Egy „fordított” társadalom

  

Miel?tt elindultam, az autómat, melyet a tömbház mögötti parkolóban szoktam tartani, elmenekítettem barátaim udvarába. Ki hallaná meg a riasztót? A lakásomat dupla zárral zártam be. Utolsó nap még lementem vásárolni. Eleget tettem az üzletbe kitett tábla felhívásának, s másik üzletben vásárolt holmit megmutattam a kasszánál. Ennek ellenére távozáskor rám szóltak, hogy mutassam meg, hogy a dudor az övemben, az tényleg a mobiltelefonom, s nem más. Az autóbuszon ügyelek a zsebemre, melyben a pénztárcámat tartom…

Alig értünk haza Új-Zélandból, mester jár a lakásunkban. Oda rendelem a szomszédasszonyt, ?rizze reggel. Mégis magammal viszem a pénzt, ami biztos, az biztos. A mester távozása után veszem tudomásul, hogy a maradék anyagot elvitte. Pedig én azt kifizettem…

Hadd, ne folytassam. Ismer?s jelenetek, szokások. A fordított világban, ahol jártam ez nem így m?ködik.

Úgy döntünk, három napra sátorozni megyünk. Addig kattogtatom napközben a fényképez?gépem, hogy letölt?dik az akkuja.

– Hol a probléma? – kérdi a lányom. – Hoztál tölt?t, nem?

– Igen, de, csak a konyhán van hova bedugni… Most egész éjjel virrasszak mellette?

– És? Hagyd ott. Kinek kell itt a te akkud? Nem vagy Romániában.

Reggel kiderül, tényleg nem. Másnap egy isten háta mögötti helyen sátorozunk. A camping el?tt tábla figyelmeztet, hogy a vadkempingezés megengedett, de csak ha van hordozható WC-nk, s eltakarítjuk magunk után a szemetet. Új-Zélandon ugyanis tilos az erd?ben pisilni. Ha mégis megteszed, és elkapnak, annak ára harminc óra közmunka. Ám a nemzeti parkokban, félóra, óra járásra találsz tiszta WC-t, benne van papír, általában folyó víz is van kezet mosni, s pelenkázó. Egész ott jártunk alatt egyetlen olyan WC-t láttunk, amelyben nem volt papír. Önkéntesek cserélik. Nyugdíjasok, diákok, egyetemisták, s?t van, aki csak heti három-négy napot dolgozik, s a szabadnapján önkénteskedik. Eldobált szemetet se láttunk az erd?ben…

Nos, ebben a kempingben hiába keressük a recepciót, hogy bejelentkezzünk. Végül találunk egy táblát, amelyen felkérnek, hogy a tábla alatti dobozban található bejelentkezési lapok egyikét töltsük ki, s akasszuk ki a sátorra. Amikor meg távozunk, akkor a pénzt tegyük a kitöltött bejelentkezési lappal együtt a tábla melletti perselybe. Önkiszolgáló fizetés!

 

kempingezés... önkiszolgálással

 

  

Hazafele menet betérünk egyik szupermarketbe. Karácsony el?tt kissé nagy a sor. Egyik alkalmazott felhívja a figyelmünket, hogy van önkiszolgáló fizetés is. Odanézünk, amerre mutat, ahol több kliens a kódolvasóval beolvassa a megvett áru árát, mellette meg a bankkártya-olvasó, ahova be lehet ütni az összeget, és fizetni… Igaz, ez a rész be van kamerázva, s kísérleti jelleg?. Na, ezt ki kell próbálnunk! Amikor elakadunk, az alkalmazott kéznél van, segít.

S ha ez még nem volt elég a csodálkozásból, akkor a hab a tortán a Motuekában, a Déli szigeten tett kirándulásunk. Interneten bérelünk ki egy házat. 150 dollár egy napra négyünknek (360 lej). Négy napra 600 dollár, nem bagó, az biztos. (Egyébként ennyi egy ilyen ház heti albérlete is Wellingtonban.) Amikor megérkezünk, a kaput nyitva találjuk. Az ajtó zárva, a kilincsen egy cédula: a kulcs a cserép alatt van. A konyhában egy levélke vár, melyben arra biztat a tulajdonos, hogy nyugodtan együnk a kertben található gyümölcsökb?l, s zöldségekb?l, a kávé, cukor liszt, stb. a konyhában, ha f?zni akarunk. Ha véletlenül nem találkoznánk, távozáskor hagyjuk a 600 dollárt a szekrényben. S nem találkoztunk…

Az Abel Tasman Nemzeti parkban m?köd? önkiszolgáló menedékházon már meg se lep?dünk, ahova a park bejáratánál kell bejelentkezni, fizetni, majd ha odaérsz, elfoglalod a helyed. Kályha és grill is van, ha sütni-f?zni akarsz.

Még jóformán haza se érünk, cseng a telefon. Szállásadónk a vonal másik végén, hogy ellen?rizze a címünket, nehogy rossz helyre postázza a két ott felejtett trikónkat. Egyébként fájdalmasan érintett volna az elvesztése, emlékbe vettük. Meg is érkezik egy nappal visszaindulásunk el?tt.

Talán Mutueka volt az a pont, amikor kimondtam: ez itt egy fordított világ. Nálunk ez elképzelhetetlen lenne.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.