Inszomniámra töltöm
a fekete omniát.
A kávé vérként csorog,
adagolóm a sötét.
Egész napra hajnalt mondanak,
alvadt maradok.
Díjnyertes vitorlás, látvány él?,
csak szelem a szürke habot.
Nem hogy a szellem szabad…
ilyenkor az anyag a fél?.
El?szedek néhány megszokottat,
a megannyi mozdulat kliséb?l,
poshadt ‘melankóla’ mellé,
‘vörösborongós’ lét iszom,
cukros bácsi gejl mosolya az enyém,
bepuncsolt minyon.
Estig eltengetem az id?t.
Csak valahogy észre vegyem!
Majd talán az óra rám mutat, ha kell,
s elalszik az id? is velem.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.09. @ 17:46 :: Szendrői Csaba
