Pulai Éva : Baleset

közéletkép…

  

 

 

   Ritkán vannak közös programjaink a fiatalokkal.

   Saját életünk id?beosztása alig-köszönésre ad csak lehet?séget sokszor.

   De most sikeres id?egyeztetések után elköltöttünk közösen egy finom olasz tészta-ebédet – ebédet? lakomát! -, s bár mindenki sz?kebbnek érezte ruháját, mint másfél órával azel?tt, egy mosollyal kísért legyintés részünkr?l: ennyi még belefér – ha nem is mindennap.

   A hirtelen beköszöntött, fagyos széllel pofozkodó hidegben – ráadásul az étteremben is távol voltunk attól, hogy kellemes melegben érezzük magunkat – mindenki sietett a dolgára.

   Barátn?m úszni, fiam kedvese visszament dolgozni, engem meg letettek a könyvtárnál. Ott, ahol szép, nyomtatott bet?kkel teli lapok vannak összekötve, kölcsön is adják, és nem üvegpohárban mérik.

   Mikor már hazafelé tartottunk, tudtuk a fahasábok még vörösl? parázzsal melegítik kedves búboshátú kályhánkat, és én képzeletben már a hozzá barátságos közelségben lév? öblös fotelem karjai között lapozgatom új szerzeményeimet, lábamat „forró barátommal” melegítve.

   De ugye, én tervezek, az ég meg fityiszt mutat.

   Egy beköt?út csatlakozott a miénkbe, és a képzeletbeli T csomópontjánál egy kerékpáros feküdt. Látszott, lerepült biciklijér?l, és két méterre t?le ért betont, feje alatt már tócsában állt felrepedt b?réb?l csorgó vére.

   Azonnal megálltunk, mert bár tömeg állta körül kíváncsian, megkérdeztük, ment?t hívtak-e már?

   Na, azt ugyan nem! Senkinek eszébe sem jutott ilyen botor ötlet!

   Fiatal tizenévesek fényképezték telefonjukkal a bácsit, meg a b?nös autót, volt, aki már az id?s hölgy vezet?t szapulta, mert ugye, az autósok csak mennek, mint a vakegér, de szegény gyalogosok, kerékpárosok… Egy szemtanú, aki már az ablakban cigarettázva látta az esetet, gyorsan felöltözött, és le is sietett emeleti lakásából, el ne kerülje fülét valami, amir?l még hetekig lehet rágódni, de sajna, neki meg nincs telefonja.

   Hívtuk a ment?t, a rend?rséget, majd félreállva vártunk és fáztunk, mert ugye megadtuk nevünket, nekünk ott is kell maradni, amíg meg nem jönnek.

   Borzasztó volt azt a sok magasröpt? vélemény-nyilvánítást, okoskodást hallgatni, ráadásul addig sem volt melegünk, most meg már az isten hidege a csontunkat morzsolgatta kíméletlenül.

   A ment? pár perc alatt kiért, és el is vitték a bácsit, de el?tte, legnagyobb meglepetésemre a ment?orvos megköszönte, hogy kihívtuk ?ket, és elmondta, valószín?leg nincs nagyobb baj.

   Rendünk ?rei már hihetetlenül kényelmesen, több mint fél óra várakozás után érkeztek meg, szó szerint komótosan, lépésben haladva a helyszín felé, most is csodálkozom, hogy az út közepén hagyott kerékpár és autó nem okozott még jó pár balesetet addig. De hát ?ket nem kergeti se török, se tatár… Vizsgálódásukhoz szükséges dolgok ott maradnak mozdulatlanul, türelmesen várva – amíg el nem lopják.

   Úgy éreztem, már a zöldséges gnocchi – caruso módra – is jéggé fagyott bennem. És nem értettem, hogy nekem, aki segítséget nyújtottam, miért nekem kell ott órákig szobroznom, mint egy vezeklésképpen, ha már voltam olyan esztelen, és adataimat megadva hívtam ?ket? Akik láttak valamit, már régen elmentek dolgukra, miután jól „megrágcsálták” az esetet.   

– Egyébként sem szeretek tanúskodni – vonta meg a vállát egyikük, majd elkerekezett.

Már a semmit sem látottak tátották szájukat, és sz?tték kitalált, véres-ragacsos, rémségekkel teli szóhálójukat, majd hol az egyik járdán, hol a másikon libbentették kéretlenül mindenki felé.

   Alig háromnegyed óra múltán, mikor adatainkat felvették, és elég hangosan morgolódtam, a rend egyik ?re – újabb meglepetésemre – megköszönte, hogy telefonáltunk, és végre indulhattunk haza.

   Persze fejemben ezer és egy gondolat cikázott még a kályhazugba bújva is, az emberekr?l, magunkról, hogy is viselkedünk ilyen esetekben, miért reagálunk ezer féle módon, ha nem önmagunkról van szó.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.