Az úgy volt, hogy én szívesen lettem volna marha. Azután a szamár szerep jutott, amit nem fogadtam el; így lettem háromkirályok, ami színészi ambícióim netovábbját jelenthetné – három szerepben – egyszerre.
De lányom még ennek is keresztbe tett. Elvégre várandós – hadd legyen igaza! Már tud valamit a jöv?r?l, ha így nekikészült. Feleségemmel és nagyfiammal háromkirálykodunk. Az aranyat nem, de a tömjént és a mirhát meg kell magyaráznunk. Közben lányom, aki az egész betlehemi jelenetet rendezi feln?ttes együgy?séggel és gyermeki lényeglátással – ráveszi kisebbik bátyját a József-szerepre. Mondanom sem kéne, vajon ki lehet Mária…
Máris m?ködik a betlehemesdi, de vagyon egy híja. Itt és most – ahogy általában – csupán a lényeg hiányzik: a Megváltó.
Lányom nem jön zavarba. Nem szokott. Szép kend?s lényébe már bele is ölelte a hiányzó szerepl?t. Végtelen szeretettel simogatja. Az hagyja magát a ma születettek bizalmával, feledve a megszületés fájdalmait.
Még nagy éneklésbe is belefogunk. Ecce idill. Odakinn függönyöz a hó, idebenn hullik a gyertyafény. Én már se marha, se szamár, csupán a hármak koronás egyikeként – éles hangra leszek figyelmes, és Mária méltatlankodására; amint a Kisjézus, az imént születettekre rácáfolva, kiugrik kend?s karjaiból, s nagy szökelléssel elfut.
Mit is hihetnék; de más magyarázatot nem tudok: tán egeret látott, na jó, este van – denevért.
Legutóbbi módosítás: 2010.12.19. @ 12:46 :: Petz György
