Marthi Anna : hej, ananász, héjanász!

RÉGI

 

 

 

Miért haraptam bele, ha oly édes is?

Jaj, elveszejteném földi kínjaim!

Ha halhatatlanul se múlna el, mit ér?

Feledni, hogy lehet, talán a hegy

min lábam naphoz ér, talán a pej,

min ülve kél a szél, és lobogva tűz.

Hajaj, az új csók se kell, csak harapnám,

mi édesen e keserűt oltaná,

de nem teszi – komor testhideg éj a vágy

– fekete ordas ésszel nyúz, és magányom

bármely nászban egy szemre éhesen,

képtelen nem látni mindenkiben:

fényes arcú-mosolyút, ha minden Ő,

ki hát, ha héj a test és alatta ő lobog

minden kapualjban, minden álom-karban?

Legutóbbi módosítás: 2010.12.12. @ 15:00 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak