Gondolatban én most is ott vagyok veled,
s te még csak észre sem veszed.
Úgy ölellek át, mint a csalfa képzelet –
lefejtve majd – alélt kezet.
Bennem él a múlt, ég a vágy, mi nem csitul,
de pernye az, mi egyre hull.
Elfeledni, mondd, hogy’ lehetne végre
azt, hogy életem telére
lángoló Napod hozott
csodás tavaszt?!
Legutóbbi módosítás: 2010.12.02. @ 11:57 :: Czirják Jolán
