Bősze Emil Miklós : Szombatra: Apám fekete kalapja /Hadd csókoljam meg az én Atyámat…/ — 628. —

Sietve-szirénázva érkezett ki a nagyváradi szülői házhoz a mentő Édesapámért, akinek nem ez volt az első szívinfarktusa.
Miután beszállt Apám a mentőautóba, még egyszer a ház felé fordult és megemelte kalapját…*

 

 

Sietve-szirénázva érkezett ki a nagyváradi szül?i házhoz a ment? Édesapámért, akinek nem ez volt az első szívinfarktusa.

    Miután beszállt Apám a mentóautóba, még egyszer a ház felé fordult és megemelte kalapját. Ott volt ebben a kalapemelésben Juliskája, fiai, az övéi mind, a magánház, az udvaron parkoló autója —, és mindaz mi mögötte állt…

 

    Apám nem láthatta többé a családi fészket, így a tűzhely melegét sem érezhette ezek után —, viszont jó reménységünk lehet egy másik hajlékról, mit hitünk szerint majd megláthat(unk).

    Tudom, hogy megterheltem evvel Kedves Olvasómat, de mintha megint megromlott volna valami e világban.

 

    Az ember.

 

    Mindig ugyanaz.

    Mindig ugyanaz, mivel az ember képtelen a változásra —, mégsem reménytelen.

    Annyi hányattatás után miért is állíthat meg Isten valakit (?), merült fel bennem.

 

    Most kivételesen szépen és jól alakul minden, és a sötét felhők elvonultak —, s végre a körülmények megint kedvezőek.

    Mintha most kivételesen Fortuna közeledne újra feléd, ki figyelmébe vett —, s már teljesen lényegtelen az, hogy merre is kalandozhatott figyelme mindeddig.

    Nem jártál szerencsével, hogy visszahozd a múltat, ám nem értem azt, hogy miért is akarnád megállítani a pillanatot (?), mert a végén még sikerül —, és leállnak majd mind az órák.

    Nagy veszteség lenne azonban a legboldogabb óráknak megállítása — bárki által is.

    Képzeleted eddig soha nem látott virágzásnak indult, s visszatérni látszik beléd az élet.

    Következtetéseid újra hasznosakká lettek, és legújabb kori kétségbeeséseid is segítségedre lehetnek —, pedig olyan volt életed, mint aki a ravatal mellett állt, de szerencsére mégsem estél a sírgödörbe /— de belém sem/.

    Azt érzem, hogy újra feltámadtál bennem, s már nem érzel szívedben semmiféle tüskét vagy fájdalmat —, s a pusztát virágoskertté varázsoltad.

    Nem gázolhatnak át ezután rajtad, s el sem engedhetlek többé.

    Ismét boldogok lehetünk, és ezt mindenki látja.

 

    Még a vakok is.

 

    Az utcán siető-szirénázó mentőautó lassít, majd megáll, hogy becsengessen hozzánk.

   Tudatják, hogy értem jöttek.

 

    Nem értem.

 

    Mennék is, nem is —, de nem találom meg fekete kalapomat.

    Haladékot kérek, erre ők megígérik, hogy kicsit későbben visszajönnek.

 

    Számomra nem sürgős.

    Időt nyerek, miközben nem gondolok a Te drága időddel!

 

    Eszembe nem jutna azonban, hogy megkeressem a klasszikusnak mondható /f/azon kalapomat, mi különben apai örökségem.

 

Budapest — 2010. nov. 18.

Legutóbb szerkesztette - Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-