*
bánatos szelek
feszengetnek
a kemény áldás
az utakon kóborol
s csak néha áll
dérbecsuklott reggelek
lucskos fűszálak
vágyak
sárgába merült
irigy énem
halállal játszó naplementékben
könnyezve szerteszáll
…
vakvágányok dideregve
meredeznek
a kövek sem kacagnak
kocognak vacognak
hisz a zöld vadon
már nem karolja
elhanyagolja
nem lát nem hall
a kóró ráncokat
koldulva bólogat
penészes avarba fojtva
letérdel elé a Nap
és egy időre
meghal.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.02. @ 07:43 :: Thököly Vajk