fehér zajban foszlik a tudat el.
tejben kalácsként szórom a rostokat.
ölök ma pár színt, az erd? hungarocell,
törzsei közt, lombgy?jt? válogat.
az utakon kavargó sok kocsi,
mint kötött sál, fonódik a tájra.
túl sok a szín! ölök megint. – Bocsi!
köpd habcsókjaid nyugodtan szájkosárba.
legyen egy kicsikét katatón.
látom a világot, küszködve ásít,
retinám fazekába kevesebb kavarogjon,
csak szép legyen, és tiszta, ösztön-parafrázis
mert lehetne minden rikító nyugodtan.
így gejl kollázs, multivitamin íz a szájba.
túl sok varázsigét sírtatok a kalapba,
csendre van szükségetek meg hallgatásra
Legutóbbi módosítás: 2010.09.21. @ 13:41 :: Szendrői Csaba
